Bár az önkormányzatok a mostani kormányrendelet kapcsán nem érintettek, a polgármester tapasztalatai egy dologra élesen rávilágítanak: a fák sokszor mintha fétisként lebegnének honfitársaink szemei előtt. Még ha szakmailag teljesen indokolt parkfelújításról vagy balesetmegelőzésről van is szó, mindig vannak olyanok, – nem is kevesen –, akik képletesen, vagy akár szó szerint odaláncolják magukat a „kivégzésre ítélt áldozatokhoz”.
Természetesen a fák és az erdők óriási értéket képviselnek, de az mégiscsak elgondolkodtató, hogy annak ellenére, hogy az erdész szakma több szegmense – a szakegyetemtől az érdekvédelmi szervezeten át az erdész vállalkozókig – megerősíti, hogy a kormányrendelet nem szól többről, mint hogy biztosan legyen elég tüzelő télire, és az erdőink nincsenek veszélyben, mégis életben tartható a közfelháborodás.
Csak halkan jegyzem meg: mennyivel jobb lenne a világ, ha nem (csak) a folyamatosan gyarapodó magyar erdők mellé „láncolnák oda magukat” ilyen sokan, hanem a bántalmazott nők, a szexuálisan zaklatott gyermekek vagy akár az abortuszra ítélt magzatok mellé.
A sort, azt hiszem, hosszan lehetne folytatni.