A 40 éves, történelemtanár Jakab Péter Miskolcról származik. A Jobbik helyi szervezetének volt tagja, majd elnöke, önkormányzati képviselőként dolgozott. 2018-ban az országgyűlési választásokon pártlistáról a Parlamentbe került. 2019 januárjától a Jobbik frakcióvezető-helyettese, majd frakcióvezetője, egy évvel később pedig a párt elnöke lett. Elnökké válását követően Jakabnak deklarált célja lett, hogy megtisztítsa a pártját, és csak azok a tagok maradjanak benne, akik követik az általa képviselt irányt, részt vesznek a baloldali pártokkal való együttműködésben. Rövid időn belül távozott is a pártból több országgyűlési képviselő, Varga-Damm Andrea, Sneider Tamás, Farkas Gergely, Bencsik János, Bana Tibor, valamint a Jobbik-alapító Szávay István is.
A Jobbik az „önmagával békében élő nemzet” programot képviseli a hat ellenzéki programpontból, ami a „15 millió magyar” össznemzeti képviseletét jelenti. A bizonytalan réteget akarják megszólítani, akiket szerintük ki kell mozdítani az apatikus állapotból. Ennek a politikának köszönhető, hogy néhány hónap alatt jelentősen nőtt a párt támogatottsága: 7 százalékról 11-12 százalékra. Závecz Tibor szerint a több százezer új Jobbik-támogató olyan bizonytalan szavazók lehetnek, akik régen a Fideszhez tartoztak, de pár éve leszakadtak. „Emellett nem kizárhatók az újonnan belépő fiatalok, akiknek tetszik a Jobbik hangneme” – fogalmazott a HVG-nek Závecz.