A 31 éves, jogász végzettségű Fekete-Győr András 2016 óta a Momentum elnöke. Ebben az évben került be a köztudatba az úgynevezett NOlimpia kampánnyal. 2016 decemberében ugyanis helyi népszavazást kezdeményezett Budapesten annak érdekében, hogy a főváros vonja vissza a 2024-es olimpiára beadott pályázatát. 266 ezer aláírás összegyűlt, a pályázatot visszavonták, a Momentum pedig tényezővé vált a hazai ellenzék körében.
Míg Fekete-Győr gyakran szólal fel a gazdag fideszes elit ellen, ő maga a felső középosztály tagja: felmenői közt jogászprofesszor, ügyvéd, agrármérnök, megyei tanácselnök is van, édesapja pedig az Országos Betétbiztosítási Alap ügyvezető igazgatója volt. Élt Párizsban és Berlinben is, dolgozott az Európai Parlament egyik bizottságában.
Eddigi politikusi pályafutása nem volt botrányoktól mentes. Az Origo információi szerint még egyetemista korukban a hallgatói önkormányzat tagjaiként több millió forintot vettek fel a Momentum politikusai, a cikkre válaszul Fekete-Győr és társai az Origo szerkesztőségébe rontottak. Az akciót még a TASZ is elítélte.