hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyarországot is elérheti a nagy felmondási hullám?
Karrierváltás a járvány után
Magyarországot is elérheti a nagy felmondási hullám?

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2021. 06. 30.
Sokszor hallottuk, már-már közhelyként a járvány ideje alatt, hogy az életünk többé nem lesz a régi. Úgy tűnik, igény van a változásra: tömegesen tervezik felmondásukat az emberek a járványt követően.

Az emberek 40 százaléka változtatna jelenlegi munkahelyén a Microsoft Work Trend Index kutatás szerint, amiben 31 országból érkező 30 000 embert kérdeztek meg. A home office miatt az emberek kimerültek, de a rugalmas munkaórákat és egyfajta hibrid rendszert megtartanák. A kutatások alapján azt láthatjuk, hogy világszerte 26 és 40 százalék közé teszik azoknak az arányát, akik szeretnének munkahelyet váltani. Az Egyesült Királyságban és Írországban 38 százalék nyilatkozott így, az Egyesült Államokban 26 százalék tervezi, hogy a következő hónapokban felmond.

Magyarországon a Randstad Employer Brand Research 2021 kutatás szerint a megkérdezettek 28 százaléka jelezte, hogy a következő 6 hónapban váltani készül. A munkavállalók által támasztott igényekben a legnagyobb növekedés a work–life balance és a munkaadó pénzügyi biztonságának jelentőségében mutatkozott. A Covid-19-járvány hatására az otthonról dolgozás lehetősége és a vírus szempontjából biztonságos munkahelyi környezet iránti igény is megnövekedett.

A TechRepublic szaklapnak nyilatkozó szakértők szerint ugyan ezeket a mérési adatokat óvatosan kell kezelni, ugyanis a munkahelyváltás több tényező együttállásakor következik be. Új munkát kell találni és le kell győzni a korábbi munkahelyhez való kényelmes ragaszkodást. Azonban a számok alapján egyértelmű, hogy a HR szakmának és a munka­adóknak fel kell készülniük a változásokra, különben könnyen váratlan felmondási hullámmal találhatják szembe magukat. Egy a Heteknek nyilatkozó HR-szakértő úgy fogalmazott, sok szakmai rendezvényen, konferencián felmerülnek a kérdések, hogy vajon mi változik a járvány után a munkavállalók elvárásaiban, hogyan sikerül beépíteni a Covid alatt szerzett tapasztalatokat a Covid utáni időszakba. „Ezeket a változtatásokat, amiket a Covid hozott, sok munkahelyen régóta tervezték. Távoli célként meghatározták, hogy majd lesz home office, vagy ahol erre volt lehetőség, ott arra gondoltak, hogy majd lesz több home office” – fogalmazott. Elmondta, hogy ezek a rég­óta várt újítások nem valósultak meg, sok esetben a munkáltatói bizalmatlanság miatt. Nehezen tudták elképzelni, hogy valóban lehet hatékonyan dolgozni, hogy a munkavállalók nem mást csinálnak közben. Emiatt aztán ez egy távolibb időszakra kitűzött terv maradt. „Előre hozta a jövőt a Covid, meg kellett ezeket lépni, nem volt választási lehetőség. Ez egy tesztidőszak is volt arra, hogy működik-e a home office, a videókonferenciák” – magyarázta. Hozzátette:

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!