hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olcsó gyümölcs? Felejtse el!
Inflációt hozott magával a gazdasági újranyitás
Olcsó gyümölcs? Felejtse el!

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 08. 05.
Júniusban a fogyasztói árak 5,3 százalékkal voltak magasabbak Magyarországon az egy évvel korábbinál, leginkább az üzemanyagok ára ugrott meg, 24 százalékkal. Az eleve nem túl alacsony élelmiszerárak egy év alatt 3,2 százalékkal emelkedtek.

Az áremelkedéseket illetően az utóbbi 12 hónap adatai alapján egy tartósan növekvő trend tűnik kibontakozni, igaz, a KSH még nem tette közzé a júliusra vonatkozó fogyasztóiár-indexet. Júniusban a fogyasztói árak rekord mértékben, átlagosan 5,3 százalékkal lettek magasabbak az egy évvel korábbinál. Az EU-n belül – ahol átlagosan 2,2 százalékos inflációról beszélnek – nálunk volt a legnagyobb arányú drágulás az egyéves időtartam alatt, közel akkora, mint a válságos 2012-es évben volt. A további áremelkedéseknek az MNB a jegybanki alapkamat folyamatos emelésével, végeredményben a fogyasztás visszaszorításával igyekszik elejét venni.

Az utóbbi évben legjobban a járműüzemanyagok ára ugrott meg, átlag 24,2 százalékkal, s ezt követte a dohány- és alkoholtermékek árának 12,2 százalékos emelkedése. Az élelmiszerek átlagosan 3,2 százalékkal drágultak.

A pandémia enyhülését követően a gazdaság újranyitása és – többek között – a kereslet növekedése világszerte tovább gerjesztette az inflációt és az élelmiszerárak emelkedését, miként azt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) májusi adatai is tükrözik. 2021. január-május között az élelmiszerárak 40 százalékkal nőttek globálisan 2020-hoz képest. A jegybanki előrejelzés szerint a hazai élelmiszerárak emelkedése tovább folytatódhat, mivel a globális élelmiszerárak alakulása várhatóan 2021. második felében gyűrűzik be a magyarországi fogyasztói árakba. Hosszabb távon számos olyan tényező fennmaradhat, ami miatt az árak csökkenése később sem lesz várható, ide tartoznak az éghajlati viszontagságok, a munkaerőhiány, az alapanyagárak, a termeléstechnológia fejlesztése vagy akár az állati járványok hatása is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!