hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Robotgeddon
Elveszik-e a munkánkat?
Robotgeddon

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 07.
Dubaiban a napokban indult el egy robotikára és mesterséges intelligenciára specializálódott központ, amely azt tűzte ki céljául, hogy a képzéseikben részt vevő hallgatók felkészülten kerüljenek ki a munkaerőpiacra. Ott ugyanis több, jelenleg még létező feladatkör megszűnik vagy átformálódik, mire a diákok munkába állnak.

A Nemzetközi Robotikai Szövetség 2019-es riportja alapján a globálisan telepített ipari robotok állománya megközelítőleg 420 ezer egységgel növekedett 2018-ban, így a már használatban lévő társaikkal együtt körülbelül 3 millió egységnél járt 2019 elejére. A frissen telepített ipari robotok közel harmada az autóiparban, 25 százalékuk az elektronikai iparban, 10 százalékuk a fém- és megmunkálóiparban, 5 százalékuk a műanyag- és vegyiparban, 3 százalékuk pedig az élelmiszeriparban került telepítésre. Nem meglepő módon ezen eszközök kétharmadát Ázsiában installálták. Az öt, iparilag leginkább robotizált ország Kína, Japán, Egyesült Államok, Dél-Korea és Németország.

A szakértők 20 millió gyártósori állás megszűnését jelzik előre.

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!