hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Brüsszel már az áruk szabad áramlása kapcsán is támadja a gyermekvédelmi törvényt
Miről szól valójában a kötelezettségszegési eljárás?
Brüsszel már az áruk szabad áramlása kapcsán is támadja a gyermekvédelmi törvényt

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke élesen bírálta a gyermekvédelmi törvényt.( Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2021. 07. 29.
Ki gondolná, hogy a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban az egyik legnagyobb kifogás az, hogy sérti az áruk és szolgáltatások szabad áramlását? Megoldás: az Európai Bizottság.

„A Bizottság jogi lépéseket tesz Magyarországgal és Lengyelországgal szemben az LMBTIQ-személyek alapvető jogainak megsértése miatt” – írja sajtóközleményében az Európai Unió kormányaként is emlegetett szerv, miután július 15-én újabb kötelezettségszegési eljárást jelentettek be Magyarországgal szemben. Ursula Von der Leyen, a Bizottság elnöke így nyilatkozott az ügyről az Európai Parlamentben: „Európa soha nem hagyja majd, hogy társadalmunk bizonyos részeit megbélyegezzék: akár amiatt, akit szeretnek, akár koruk, etnikai hovatartozásuk, politikai nézeteik vagy vallási meggyőződésük miatt.”

Magyarország esetében egyből két ügyben is vizsgálat indult: az egyik a gyermekvédelmi törvénycsomag azon része miatt, amely a 18 éven aluliak számára tiltja, illetve korlátozza az olyan tartalomhoz való hozzáférést, mely „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást” népszerűsíti vagy jeleníti meg. A másik pedig amiatt a jogszabály miatt, amely alapján az LMBTQI-vonatkozású gyerekkönyvekben kötelezően fel kell tüntetni egy felelősségkizáró nyilatkozatot, azaz meg kell jelölni, hogy ezek a könyvek LMBTQI+-ideológiát tartalmaznak.

Bár a Bizottság hivatalos közleményében elismerte, hogy a kiskorúak védelme jogos közérdek, azonban szerintük Magyarország nem indokolta meg, hogy az LMBTQI-tartalmak megjelenítése miért volna káros a gyermekek jóllétére, vagy miért nincs összhangban a gyermek mindenek felett álló érdekével.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!