hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Von der Leyen felelősségéről
Von der Leyen felelősségéről

Fotó: AP / Virginia Mayo

2020. 04. 10.
Míg többen pozitívnak tartják, hogy a Juncker-féle bizottsághoz képest von der Leyen máshogy kommunikál a vírussal küzdő tagállamokkal, és megpróbálja anyagilag támogatni őket, illetve sokan remélik, hogy a mostani küzdelem a nemzetállamok együttműködését erősítheti, érdemes a kérdést egy másik aspektusból is megvilágítani.

Amit az Európai Unió vezetői (és bizonyos európai kormányok) eddig a válságkezelésben mutattak, az sok tekintetben a kínai kommunisták és az iráni ajatollahok válaszaira emlékeztet.

De nézzük először a kormányokat. Az (Olaszország északi részén kifejezetten tragikus következményekkel járó) járvány elmúltával fel kell tenni a kérdést például, hogy miért hagyta odáig fajulni a Conte-kabinet a helyzetet, hogy annak naponta (!) 3-400 ember essen áldozatul, és végül Olaszország teljes lezárása jelentsen rá megoldást (vagy még az sem)? De az is kérdés, hogy miként engedhetett többszázezres feminista tüntetéseket március elején a spanyol baloldali kormány, amikor már minden komolyan vehető szakértő és nemzetközi szervezet verte a tamtamot a járvány ügyében?

Nehogy azt higgyük azonban, hogy az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság egy centivel is jobban vizsgázott volna, mint az említett kormányok. Az igaz, hogy a Juncker-bizottsággal ellentétben, amely a 2015-ös migrációs válság idején energiája java részét egyes tagállamok (köztük hazánk) vegzálására fordította, a von der Leyen vezette testület nem tesz most ilyesmit. De attól, hogy egyes kormányokat nem pécéz ki magának a bizottság, a tevékenysége még legalább annyira kártékony, mint elődjéé volt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!