hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az EU-nak a fontosabbak terhes férfiak mint az édesanyák
Alapvető emberi jognak tekintik az abortuszt is
Az EU-nak a fontosabbak terhes férfiak mint az édesanyák

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 07. 28.
Az abortuszhoz való korlátlan jog, a transznemű terhes férfiak ellátása és a leszbikus párok mesterséges megtermékenyítése mind szerepet kapott a nők egészségéről szóló jelentésben. Az édesanyák, egyedülálló szülők és a nagycsaládosok háttérbe szorultak.

Az Európai Parlament „A szexuális és reprodukciós egészség és jogok helyzetéről az EU-ban a nők egészségével összefüggésben” címmel fogadta el az úgynevezett Matič-jelentést, melyről a címe alapján akár azt is hihetnénk, hogy a nők jogairól szól. A hangsúlyeltolódás miatt a legfontosabb kérdések azonban kimaradtak.

A jelentés ugyan elismeri, hogy az Európai Uniónak nincs közvetlen hatásköre arra, hogy fellépjen a szexuális és reprodukciós egészség és jogok Unión belüli előmozdítása terén, mégis megalapozottnak érzi, hogy az Európai Parlament állást foglaljon a kérdésben, mert szerinte ez az emberi jogokról folytatott párbeszéd egyik kulcskérdését képezi, és elválaszthatatlan az egészséghez való alapvető jog érvényesítésétől, valamint a nemek közötti egyen­lőség elérésétől és a nemi alapú erőszak felszámolásától. Ennek megfelelően a jelentés célja, hogy felhívja az Uniót, az intézményeket és a tagállamokat, hogy teljes mér­tékben ismerjék el, hogy a szexuális és reprodukciós egészség és jogok emberi jogok. A jelentés leszögezi, hogy minden egyénnek joga van ahhoz, hogy a saját testére vonatkozó döntéseket hozzon, és hogy a nők szexuális és reprodukciós jogainak megsértése a nők és lányok elleni erőszak egyik formája.

A jelentés számos fontos kérdést érint. Beszél a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem fontosságáról (a nők körülbelül 25 százaléka tapasztalja meg a nemi alapú erőszak valamilyen formáját élete során), a menstruációs szegénységről, meddőségről, és egyik fő témája a tudományos eredményeken alapuló és magas színvonalú szülészeti ellátás. Pozitívumai ellenére a jelentést számos kritika érte, ugyanis hang­súlyeltolódás és egyoldalúság jellemzi.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!