hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs másik igazság: sem pénz, sem hatalom nem írhatja felül a házasság örök rendjét
Nincs másik igazság: sem pénz, sem hatalom nem írhatja felül a házasság örök rendjét

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix / Hetek-grafika

2021. 02. 17.
„S ugyan miért? – kérdezte aztán. – Mi nem vagyunk illetékesek ennek a közlésére. Menjen a szobájába és várjon. Az eljárás most már megindult, a kellő időben mindent megtud majd.” Kafka sorai jutottak eszembe, amikor megérkezett az egymondatos üzenet a Facebooktól, miszerint elutasították a Hetek házasságvédő lapszámának értékesítését.

Most mi éreztük magunkat Josef K. helyében, aki nem tudta, mit követett el, sem azt, hogy mivel vádolták meg.

A technológiai óriáscégek nem 2020-ban léptek túl először törvényes kereteiken. Voltak, akik túlzásnak érezték, amikor négy éve megírtuk, hogy az egyik technológiai alapú nemzetközi szállásközvetítő cég, az Airbnb arra kötelezte ügyfeleit – lakáskiadókat és bérlőket egyaránt –, hogy aláírják a cég „Közösségi Vállalás” nevű dokumentumát. A fogadalom kulcsmondata így szólt: „Vállalom, hogy az Airbnb közösségéhez csatlakozók iránt – fajtól, vallástól, nemzeti hovatartozástól, etnikumtól, fogyatékosságtól, nemtől, nemi identitástól, szexuális orientáltságtól vagy kortól függetlenül – tiszteletet tanúsítok előítélet vagy elfogultság nélkül.”

„Miért gond az, ha egy magáncég szerződéses feltételeket támaszt az ügyfeleivel szemben?”

– kérdezték olvasóink közül némelyek. Nem erről volt azonban szó: az Airbnb nemcsak azt várta el a szerződéses partnereitől, hogy például lakáskiadóként homoszexuális párokat is befogadjanak (bár már ez is vethet fel lelkiismereti kifogásokat egy tulajdonos részéről), hanem azt is, hogy az ügyfeleik minden platformon tartózkodjanak a nemi identitással és szexuális orientációval kapcsolatos kritikai állásfoglalástól. Magyarul: ha valaki az Airbnb-n keresztül akar lakást kiven­ni vagy kiadni, az nem tehet közzé a magán Facebook-oldalán olyan üzenetet hirdető terméket, mint amit a Hetek-címlap is tartalmazott a házasságról. Ezzel pedig a magáncég a gondolatrendőrség szerepébe helyezkedett, hiszen saját tevékenységén túlmenően és attól teljesen függetlenül is cenzúrázni kívánta partnerei véleményét. 

Már akkor is sejteni lehetett, hogy nem csupán egyedi túlkapásról van szó. Az Airbnb „Közösségi Vállalását” ugyanis Barack Obama korábbi elnöki tanácsadója készítette, aki az Igazságügyi Minisztériumból szerződött át a céghez. A techcégek cenzúra iránti szenvedélyes vágya a Trump-éra négy évében némileg csökkent, ám a novemberi választás után azonnal megjött az étvágyuk.
Az elmúlt három hónapban csak a közösségimédia-platformokon több tízezer – nagy többségében konzervatív, jobboldali álláspontot valló – fiókot töröltek. Ezek közül kétségkívül Donald Trump Twitter-fiókjának lekapcsolása váltotta ki a legnagyobb figyelmet. Nem véletlenül: nemcsak felfüggesztették ugyanis az akkor még hivatalban lévő amerikai elnök oldalát, hanem február elején közölték azt is, hogy a tiltás „örökre szól” – vagyis Trump akkor sem szólalhat meg a Twitteren, ha bejelenti indulását a 2024-es elnökválasztáson. Nem számít, hogy Trumpot nem marasztalták el az ellene indított kongresszusi perben. 

A Twitternél nincs bocsánat, sem fellebbezés, sem elévülés.

A Hetekkel szembeni tiltásnál újra fel lehet vetni, hogy a Facebook szolgáltatóként dönthet arról, mit jelentet meg és mit nem. Nem vagyunk azonban naivak. Egyrészt a Hetek munkatársait és publikációit már eddig is érték korlátozások a Face­boo­kon. Címlapunkat, lapszámunkat azonban nem utasították még el, ez először a „Nincs másik – Védjük meg a természetes házasságot!” üzenettel fordult elő, amely Németh Sándornak a témával kapcsolatos interjúját ajánlotta.

Érdemes felidézni, mit is mondott a Hit Gyülekezete lelkésze abban az interjúban, aminek a címlapját a Facebook letiltotta:

„A nyugati társadalmakban a Big Tech vállalatok és a gendertörvények egyértelműen harcot folytatnak a természetes család és a zsidó–keresztény értékek ellen, sőt bizonyos jogszabályok egyenesen ezek felszámolását célozzák meg.

… Franciaországban már az evangéliumi keresztény hitéletet szembeállítják a köztársasággal – elfeledkezve arról, hogy a klasszikus köztársaság éppen azért jött létre, hogy az emberek szabadon megválaszthassák az üdvösség keresésének egyéni és közösségi módját. Azoknak a keresztényeknek, akik ki akarják kerülni ezt a harcot, és kiegyeznek például az abortusz liberalizációjával, a marihuána legalizálásával vagy éppen a gender téveszmékkel, meg kell érteniük, hogy mindezek a bibliai hittől való elszakadás modern, gyakorlati formái. Ezekre vonatkozik, amit Jézus mondott, hogy az utolsó időkben megsokasodik a törvénytelenség és sokakban meghidegül a szeretet. Látjuk, ahogy a feje tetejére állították az egyetemes értékrendet egy agresszív kisebbség érdekében: azokat vádolják gyűlölettel, akik a természetes család és a keresztény értékek védelméért szállnak síkra, és ezeket a közjó fontos részének tartják. Több országban pontosan azért hoznak törvényeket a gyűlöletbeszéd ellen, hogy ezeket a hívőket elnémítsák.”

A Hetek címlapja csak azt a tényt állapította meg a házasságról, amit a Biblia is állít, miszerint „nincsen más”.

Amikor a Face­book vagy bármely más internetes szolgáltató ennek az igazságnak a közzétételét, terjesztését megtiltja, olyan területre lép, amelyhez nincs joga. Mark Zuckerberg, Jack Dorsey, Jeff Bezos és a többi techvezér kereshet százmilliárdokat a járvány idején, betilthatják a zsidó–keresztény hitvallás alapigazságainak közzétételét az oldalaikon, és kizárhatnak bárkit az általuk szabályozott véleményuniverzumból, egyre nincs hatalmuk: az igazság ellen semmit nem tehetnek. Sem a vagyonukkal, sem a piros cenzorgombjukkal. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!