hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Ez az MSZP utolsó esélye” - Interjú Mesterházy Attilával
A megszűnés közelébe került a szocialista párt
„Ez az MSZP utolsó esélye” - Interjú  Mesterházy Attilával

Fotó: Dósa Gyôzô

2020. 09. 02.
Háromszor kormányozta az országot, most mégis a megszűnés közelébe került a Magyar Szocialista Párt. A szeptemberi tisztújításon meglepetésre pártelnöki kihívóként induló Mesterházy Attilát kérdeztük a kudarcok okairól, Gyurcsány Ferenc szerepéről és az összefogás dilemmáiról.

Történelmi mélypontra jutott a MSZP. Valamit nagyon elrontottak, ha a választói bizalom ennyire megrendült. Mit?

– Valóban történelmi mélyponton van a MSZP támogatottsága, úgyis, ha nemcsak az utóbbi néhány évet, hanem 1990 óta nézzük a népszerűségi mutatókat. 
Két területen én biztosan változtatnék. Az első a politikai tartalom, a második a kommunikáció. Még a jó ötleteinket sem tudjuk jól kommunikálni, a tartalomban pedig karakteresebb, identitást képző politikai üzenetekre van szükség. Azok a politikai pártok tudtak erősödni az elmúlt időszakban, ahol karakteres vezető karakteres üzenetet képviselt, mint Gyurcsány Ferenc a DK, vagy Fekete-Győr András a Momentum esetében.

Tóth Bertalan nem számít karakteres vezetőnek?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!