hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pofozkodás egy fésűért
Mesterházy–Bajnai rivalizálás

2013. 08. 29.
Fordulat állt be az MSZP és az Együtt–PM képviselői között kialakult állóháborúban: Bajnai Gordon váratlanul bejelentette a szocialistáknak, hogy egy közösen megszervezett közvélemény-kutatással zárják le a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltjének kérdését. Mesterházy Attila szinte gondolkozás nélkül azzal az ugyancsak váratlan ötlettel állt elő, hogy minden egyéni körzetben tartsanak – „hús-vér emberes” – országos előválasztást. Az „ötletek” megítélése a baloldali táborban szórt, volt, aki ellenzéki haláltáncnak és óvodások homokozói verekedésének minősíti a két fél háborúját, mások zseniális húzásként, győzelmi forgatókönyvként értékelik az egyik vagy másik verziót.

Az egész Mesterházy–Bajnai kakaskodás arra a falklandi háború idején hajtogatott mondásra emlékeztet, miszerint két kopasz úr verekedik egy fésűért – igyekezett lapunknak ironikusan megvilágítani egy sokat tapasztalt szocialista politikus az MSZP és az Együtt–PM közötti konfliktus érthetetlenségét. Az Egyesült Királyság és Argentína között 1982-ben tört ki katonai konfliktus a Falkland-szigetek és néhány kicsi sziget birtoklásáért. Az argentin partoktól 500 kilométerre elhelyezkedő miniszigetek brit uralom alatt állnak, de Argentína a mai napig jogot formál rájuk. A szigetek birtoklása valójában semmilyen jelentős haszonnal nem bír.

Több ellenzéki politikussal beszélve úgy tűnik, hogy sokan hasonlóan vélekednek a közös miniszterelnök-jelölti pozícióról is, azaz, nem sokat jelent már ez a „titulus”, noha a nyilvánosságban mindkét oldal – az MSZP és az Együtt képviselői is – a Fidesz lehetséges legyőzéséről és baloldali kormányról beszélnek. Az biztos, hogy az elmúlt napokban a két oldal által összehozott „színdarab” inkább azt a képet erősíti, hogy egyedül csak a Fidesz van kormányzóképes állapotban, hisz az ellenzék még magát sem képes megszervezni, nemhogy egy országot irányítani.       

Forrásaink mindezt arra vezetik vissza, hogy Mesterházy Attila és Bajnai Gordon, illetve stábjaik már a kezdetektől fogva egymás ellen is küzdöttek, egyre jobban belebonyolódva a másik legyőzésébe. Mint emlékezetes, a politikába való visszatérését sokáig lebegtető Bajnai Gordon tavaly októberben a Milla színpadán bontott zászlót. Az első közvélemény-kutatások alapján szinte berobbant, de ekkor még az volt a koncepciója, hogy nem egy párt élén, hanem egy nagy ellenzéki összefogás megszervezőjeként, korszakváltó politikusként lép elő. Ez a verzió az LMP ellenállásán (amely ketté is szakadt emiatt) bukott meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!