hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ellenzéki összefogás és a balra tartó Jobbik
Így készülnek 2022-re az ellenzéki pártok
Az ellenzéki összefogás és a balra tartó Jobbik

Fotó: MTI/ Katona Tamás

2020. 04. 14.
Ha az ellenzék akár a legminimáli­­sabb eséllyel is szeretne a Fidesszel szemben fellépni 2022-ben, akkor nélkülözhetetlen az ellenzéki pártok közötti (szorosabb vagy kevésbé szoros) együtt­működés. Arról viszont meglehető­sen éles vita robbant ki az ellenzéki pártok között, hogy mennyire legyen Szoros ez a szövetség.

Az ügyben nagyjából egyet­értés van az ellenzéki pártok között, hogy 2022-ben a Fidesz ellenfeleinek közös egyéni jelöltekkel kell nekivágniuk a megmérettetésnek – 2018-ban erre elsősorban a Jobbik ellenállása miatt nem kerülhetett sor, hiszen két éve az akkor még Vona Gábor által vezetett párt mind a 106 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított – a baloldali pártok közötti választási koordináció pedig emlékezetes módon bohózatba fulladt.

Most abban minden érdekelt fél egyetért, hogy az egyéni jelöltekről az ellenzéki pártoknak meg kell egyezniük egymással – ám arról, hogy hány ellenzéki listára van szükség, meglepően nyílt és éles hangú vita robbant ki az év első napjaiban.

Gyurcsány robbant

A vita alaphangját (nem szokatlanul) Gyurcsány Ferenc adta meg. A DK elnöke az új év második napján a Facebookon hosszan értekezett arról, hogy szerinte 2022-ben közös egyéni jelöltekre, közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre van szüksége az ellenzéknek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!