hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi lesz a pedagógusmozgalommal?
Vitát kavart Pukli István nyilatkozata

2016. 09. 23.
Sokasodnak a problémák oktatásügyben, miközben viszonylagos csend honol a Tanítanék Mozgalom háza táján. Legfeljebb az keltett némi zavart nemrég, hogy a mozgalom képviselői a Magyar Időknek adott nyilatkozatukban kifejtették: nem a kormánybuktatás a céljuk, és nem szeretnének baloldali fordulatot sem. Ugyanakkor a kormánnyal való egyeztetés is lehetetlennek lát­szik, így sokakban felmerül a kérdés, hogyan tovább.

A Tanítanék Mozgalomnak, amely év elején alakult meg az oktatási rendszer központosítása elleni tiltakozásul, tavasszal nagyszabású országos akciókkal sikerült felhívnia a figyelmet az ágazat tarthatatlan helyzetére.  Nyár óta – a kormány vélhető szándékának megfelelően – kissé elhalkult a tiltakozás, jóllehet egyre sötétebb felhők gyűlnek az oktatás égboltján. Az EMMI egyeztetési sikerként próbál eladni olyan egyoldalú döntéseket, mint a KLIK újraszervezésével megvaló­suló teljes államosítás, az iskolaigazgatók döntési jogkörének látszó­lagos növelése, vagy az idős tanárok sokaságát méltatlan módon kirekesztő pedagógusbér-rendezés, illetve a nevelő-oktató munkát segítők legfeljebb jelképesnek nevezhető béremelése. (Tanévkezdés kérdőjelekkel. Hetek, 2016. 08. 26.)
Rendkívül komoly probléma a szakképzés random módon történő átalakítása és ebből adódó teljes mostani káosza is, amit Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik képviselője szerint a kormány a szakmabeliek egyöntetű tiltakozása ellenére döntött el. Pilz a Magyar Időknek azt mondta, hogy ők mindenkivel hajlandók tárgyalni, akik nem szélsőségesek, mivel úgy látják, hogy a mostani kormánnyal már nem tudnak érdemben együttműködni. Kiemelte, hogy a kormány még az általa felállított Köznevelési Kerekasztal véleményét sem veszi figyelembe.
Pilz Olivér előtt Pukli István nyilatkozott az orgánumnak, kiemelve, hogy nem céljuk az Orbán-rezsim eltakarítása. Elmondta, hogy 2010-ben és 2014-ben a Fideszre szavazott ugyan, de őt nem párthűség, hanem elvhűség vezérli. Demokrataként nem a kormány megdöntése a célja, hanem a jobb belátásra bírása a hibáit illetően.
„Egy dolgot nem szeretnék, hogy ebben az országban baloldali fordulat legyen. Ezek az emberek mind leszerepeltek. Nem lehet alternatíva a jelenlegi baloldal az ország irányítására, és ugyanezt gondolom a szélsőjobboldalról is” – Pukli vélhetően ezekkel a mondataival verte ki a biztosítékot nem kormánypárti körökben, amire Pilz Olivér nyilatkozata is ráerősített, aki kifejtette a médiumnak: „Nem a kormánybuktatás, hanem az oktatási rendszer megváltoztatása a cél. Bármilyen kormány lesz 2018-ban, ha nem változik a helyzet, mi ugyanúgy felhívjuk a problémákra a figyelmet.”  
Megkérdeztük Pukli Istvánt, hogy mit szól ahhoz a visszhanghoz, amit a Magyar Időknek adott interjúja keltett. Pukli úgy reagált: voltak értetlenkedő reakciók, holott a Tanítanék Mozgalomnak deklaráltan eddig sem a kormánybuktatás volt a célja, hanem az oktatási rendszernek az alapjaitól történő megreformálása. „Ha ennek egy járulékos körülménye az, hogy az Orbán-kormány elbukik, akkor annak úgy kell lennie. Nem hiszem, hogy bármi olyant mondtam volna, ami eddig nem hangzott volna el” – tette hozzá.
„Azt hiszem, szép számmal vannak olyan emberek az országban, akik hozzám hasonlóan elég jelentősen csalódtak a Fidesznek és a jelenlegi kormánynak a tevékenységében. Hol máshol lehetne őket megszólítani, mint a Magyar Időkben?” – mondta a Heteknek Pukli István. „Nem pártos alapon, hanem értékek mentén kellene vitatkozni arról, hogyan lehetne előbbre vinni ezt az országot – az önös gazdasági és politikai érdekek érvényesítése helyett” – tette hozzá.
„Nyilvánvaló, hogy rendszerszintű változtatásokra van szükség, amit az Orbán-kormány nem fog végrehajtani. Viszont a Tanítanék Mozgalom, mint civil mozgalom nem alkalmas arra, hogy megbuktasson egy kormányt. Ilyen céllal politikai pártok vívnak egymással harcot, ezért 2018-ig,
a következő választásokig érdemi változás aligha lesz várható. Utána is csak akkor, ha létrejön egy olyan politikai erő, amely képes leváltani az Orbán-kormányt, és valódi változásokat indukálni” – vélekedett Pukli István.  
Pukli szerint teljesen képtelen dolog azt várni egy civil szakmai szerveződéstől, mint amilyen a Tanítanék Mozgalom is, hogy politikai párttá alakuljon.  
Hozzátette: szakmai platformról kiindulva jó néhány olyan társadalmi kérdésben is rendre felszólal a mozgalom, ami köthető az oktatáshoz is, valamint ahhoz a fajta mentalitáshoz is, amit a kormány az oktatással kapcsolatban is képvisel. A Tanítanék Mozgalom nemrégiben közzétett kiáltványában alapvető elvárásokat fogalmazott meg egy mindenki számára élhető oktatási rendszerrel, illetve társadalommal kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy mikor lépnek fel ismét konkrét követelésekkel és akciókkal, hiszen inkább sokasodtak az égető problémák oktatásügyben, mintsem megoldódtak volna, Pukli azt felelte, egyelőre kivárják ezzel október másodikát (mármint a népszavazást – a szerk.).
„Pukli István nyilván részben a maga nevében beszélt a Magyar Időknek adott nyilatkozatában, hiszen a Tanítanék Mozgalom, akárcsak a mintegy 50 szakmai szervezetet tömörítő CKP tagjai sokféle nézettel bíró emberek, akiket alapvetően az oktatásüggyel kapcsolatos problémák tereltek közös platformra” – mondta el lapunknak Ercse Kriszta, a Civil Közoktatási Platform (CKP) szóvivője. Megerősítette: a civil szakmai szervezeteknek jellegüknél fogva sem az a dolguk, hogy kormányokat buktassanak, hanem hogy megpróbáljanak a döntéshozókkal konszenzusra jutni a számukra fontos kérdésekben. Ha a kormány ennyire nem hajlandó a civil társadalommal való egyeztetésekre, ahogy ez az elmúlt fél évben is nyilvánvalóvá vált, annak konzekvenciáit legfeljebb az állampolgárok tudják levonni, mégpedig azáltal, hogy a demokratikus játékszabályoknak megfelelően leváltják a kormányt a következő országgyűlési választásokon. Azonban a közélet ügyeivel való foglalkozás, aminek elengedhetetlen része a mindenkori kormány kritikája is, nem egyenlő a pártpolitizálással. A pártszervezés az arra hivatott emberek dolga, de teljesen félrevinné a civilek törekvéseit – hangsúlyozta Ercse. Személy szerint ő is arra hajlik, hogy miután a közbeszédet most maximálisan a kvótaügyi népszavazás uralja, oktatásügyben a civil mozgósításnak nem sok értelme lenne a referendum előtt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!