A 2011-es Köznevelési törvény, amelynek sokan a visszavonását követelik, legkomolyabb rendelkezése az önkormányzati iskolák állami fenntartásba vétele és a tanszabadság teljes megszüntetése volt. A 2013-as államosítás után az iskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) irányítása alá kerültek. A 3000 főnél nagyobb településeken a KLIK szakmai irányítása mellett az önkormányzatoknak be kellett társulniuk az iskolák működtetésébe.
A kettős fenntartás végképp teljes káoszt okozott, tisztázatlan az illetékesség, a forráshiány és a közbeszerzési előírások hosszadalmas procedúrája miatt állandósult az eszközhiány.
A rendre alulkalkulált költségvetésű KLIK állandó adóssággal küzd – most épp 17 milliárd forint a mínusza –, az
iskolák állaga romlik, rezsihátralékok keletkeznek. Az állandó pénz- és eszközhiány miatt az iskolák működtetésében a szülők egyre nagyobb részt vállalnak.
Az intézmények önállósága megszűnt, a gazdasági és munkáltatói jogköröket nem az igazgatók, hanem a KLIK 197 tankerülete gyakorolja, ráadásul nem egyforma szigorúsággal. Az államosítás a fő célját, a területi különbségek kiegyenlítését nem érte el, viszont a jól teljesítő iskolák színvonala veszélybe került. Az uniformizált rendszer nem differenciál, nem számol az iskolák, régiók eltérő helyzetével.
Új Nemzeti Alaptanterv és ennek megfelelő kerettantervek, valamint ingyenes egyentankönyvek lettek bevezetve az iskolákban. Az eddigi tankönyvkínálatot és a piacot felszámolták, államosították a tankönyvkiadást és az -ellátást, s nem egyszer botrányos színvonalú kísérleti tankönyveket adtak ki. A tanterveket túlzsúfolták tananyaggal, ezért a kompetenciafejlesztés teljesen háttérbe szorult. A tiltakozók a tartalmi szabályozás átalakítását és a szabad tankönyvválasztás visszaállítását is kérik.
Megnőtt a gyerekek óraterhelése – alsósoknak napi 5-6 tanóra, középiskolásoknak akár 7-8 –, de az előírt tananyagmennyiségnek így sem lehet a végére érni. Bevezették a kötelező hit- vagy erkölcstant, valamint a napi testnevelésórát, de utóbbihoz nem biztosították az infrastruktúrát. Ehhez jött a diákok kötelező iskolában tartózkodása délután 4 óráig.
Egyidejűleg előírták a tanárok heti 32 óra kötelező iskolai jelenlétét, ezen belül 22-26 tanóráját (saját órák és helyettesítések). A legtöbb tankerület azonban alapból 25-26 szakórát vár el a pedagógusoktól, ami ellehetetleníti a feladatellátást egy-egy kolléga nyugdíjazása vagy betegállománya esetén. Kormányhatározat szerint létszámstop van, az öregségi nyugdíjkorhatárt elérőket nyugdíjazni kell, s helyükre nem vehető fel új ember. Emellett megszüntettek olyan státuszokat is, mint például gyermekvédelmis, szabadidő-felelős, pedagógiai asszisztens. A pedagógusok a heti 22 kötelező tanóra törvénybe iktatását követelik, hiszen ez a gyakorlatban körülbelül kétszer ennyi munkaidőt jelent.
A pedagógusok leterheltségét különösen megnövelte az életpályamodell, a tanfelügyeleti és önértékelési rendszer bevezetése, mindez rendkívüli adminisztrációs terheket rótt rájuk és az iskolákra. Külföldön az intézményeket és nem az egyes pedagógusokat szokás központilag ellenőrizni, ez abszolút magyar sajátosság, akárcsak az oktatási rendszer központosítása. Az érintettek az előmeneteli rendszer felfüggesztését kérik, valamint kizárólag a nem pedagógus munkakörben dolgozók bérrendezéséért szólalnak fel.
Amúgy 2013-ban, a pedagógus-életpályamodellhez kapcsolódva volt pedagógus alapbéremelés – utoljára 2002-ben volt rendezés –, első körben az ígért összeg 60 százalékát, míg a maradékot négy év alatt fizeti ki nekik az állam. Ugyanakkor megemelték a kötelező óraszámot, megszüntették a pótlékok túlnyomó többségét, s a bérek inflációkövetését sem garantálják.
A kormány számos intézkedést vezetett be azonnali hatállyal, tehát nem felmenő rendszerben, amivel különösen az érettségizőket és a szakképzésben résztvevőket sújtotta, a tiltakozók ezen intézkedések visszavonását követelik. Ilyen volt legutóbb a kéttannyelvű iskolák idegen nyelven érettségizőinek kész helyzet elé állítása: azok a diákok, akik nem vettek részt az iskola idegen nyelvű vagy nemzetiségi oktatásában, nem tehetnek idegen nyelven, illetve nemzetiségi nyelven érettségi vizsgát.
Tiltakoznak a szakképzésben érintettek is, mivel a közismereti órák számát drasztikusan csökkentették, évente változnak a kerettantervek és keretszámok, elavult az eszközpark, kiszámíthatatlan a szabályozás. A szakközépiskolák (új nevükön szak-gimnáziumok) pozíciója eldöntetlen, a szakmai érettségi vizsgakövetelményei, a továbbtanulási irányok, illetve a tantervek máig nincsenek kidolgozva. A szakmák besorolása (támogatott, korlátozottan támogatható, illetve nem támogatható) évről évre változik, a pályaorientáció és az iskolák tervezése így lehetetlen. Elsősorban az állami iskolák kapnak egy-egy szakmában beiskolázási lehetőséget, így a nem állami – egyházi, alapítványi – szakképző iskolákat kiszorítják a képzési lehetőségekből.
Az egyházi iskolák helyzete azt mutatja, hogy a köznevelés rendszere a KLIK nélkül sem sokkal működőképesebb. Nem kapnak többet diákonként, mint az állami iskolák, hacsak az egyházi fenntartó más címen kapott összegekből nem segíti ki őket. A tartalmi szabályozás – Nat, egyentankönyvek –, a rendkívüli óraterhelés, a tanfelügyeleti és önértékelési rendszer vagy a követhetetlen rendeletdömping lényegében ugyanúgy sújtja őket, de mivel nem állami fenntartásúak, legalább az intézmények gazdasági és szervezeti önállósága nagyobb.
2016. 02. 26. (XX/08)
