„Két hónapot kell kibírnod!” – egy fideszes vezető szerint ezt mondta az Európai Unió egyik ismert, konzervatív vezetője négyszemközt Orbán Viktornak, amikor a magyar migránsellenes intézkedések kritikus európai visszhangja szóba került. A kormánypárti forrásaink egyebek mellett erre a beszélgetésre is hivatkozva állítják azt, hogy Orbán Viktort a néppárti politikai elit számos tagja biztatja arra, hogy menekültellenes retorikát folytasson, amit ők a saját nemzetük liberális többségű sajtója és befolyásos véleményformálói miatt nem mernek megtenni. Ilyen értelemben abban bíznak, hogy a magyar miniszterelnök egyfajta faltörő kosként képvisel egy olyan, a jelenlegi mainstreamtől eltérő álláspontot, amely idővel, a migránsok számának drámai növekedésével, a nyugat-európai országokban is többségi állásponttá válik.
Szerdán Orbán meghívott volt a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) tartományi frakciójának ülésére, de előtte találkozott Horst Seehoferrel, a CSU elnökével, Bajorország kormányfőjével. (A kiváló magyar–bajor kapcsolatokat erősítette, hogy a magyar állam megvásárolta a bajor állam tulajdonában lévő, jelentős veszteséget felhalmozó MKB bankot, amivel a bajor fél nagyon jól járt.) Mindenesetre a Fideszben úgy látják: a bajor konzervatívok akkor is Orbán Viktor pártján állnak, amikor a testvérpárt CDU bizalma meginog benne; Angela Merkel kancellár pedig egyensúlyoz a sokszínű német jobboldal különféle erőcsoportjai között.
Ráadásul a legutóbbi német választásokon a CDU–CSU nem tudott többséget szerezni, ezért a Szociáldemokrata Párttal (SPD) nagykoalícióban kormányoznak. Az SPD hagyományosan menekültpárti politikát folytat, legutóbbi kancellárjuk, Gerhard Schröder nevéhez köthető az úgynevezett „zöld könyves”, szabályozott bevándorlás. A magyarok megítélése ezért rendkívül bonyolult Berlinben, de kormánypárti forrásaink szerint az Orbán-kormány Münchenben és Berlinben rendelkezik annyi szövetségessel, hogy ellensúlyozzák a „magyarellenes” politikai erőket.
A szerdai uniós csúcson Orbán Viktor hat pontban vázolta megoldási javaslatait. A magyar kormányfő javaslata szerint:
1. Görögország adja át a határvédelmet azoknak, akik hajlandóak megvédeni a görög határt.
2. A menekülteket és az illegális bevándorlókat válasszák szét még a schengeni övezet határain kívül.
3. Európai szinten határozzák meg a biztonságos országokat.
4. Minden ország növelje befizetését a kríziskezeléshez.
5. Kiemelt partnerség kell a kiemelt országokkal, mint Törökország és Oroszország.
6. Világkontingenst kell létrehozni a helyzet kezelésére, ami az önkéntes kvótarendszert jelentené, de nem európai, hanem „világszinten”, azaz például dél-amerikai államok is befogadnának menekülteket.