Büntető Törvénykönyvünk (Btk.) világosan megfogalmazza: „A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más, bűncselekményt kövessen el.” Vagyis: a jog úgy tudja a társadalmat leghatékonyabban védelmezni, ha egyrészről akadályozza azt, aki egyszer már bűncselekményt követett el, abban, hogy ezt újból megtegye (speciális prevenció), illetve még mielőtt valaki bűncselekményt valósítana meg, már azelőtt gátat szabjon neki (generális prevenció).
Az elkövetőt három módon lehet távol tartani az ismételt bűnözéstől: megjavítással, elrettentéssel vagy ártalmatlanná tételével. Az abolicionisták szerint az ilyen komoly bűnelkövetők is visszavezethetőek a társadalomba, megjavulásuk nem lehetetlen. A halálbüntetést ellenzők túlnyomó többsége, valamint az azt pártolók egyaránt kizárólag az ártalmatlanná tételt tartják elfogadhatónak. A nem elhanyagolható különbség ennek a mibenlétében rejlik. A támogatók szerint az elkövetőt likvidálni kell, hiszen ilyen bűncselekmények esetében nem csak az áldozattal szembeni igazságszolgáltatás (szemet szemért) követeli meg, hanem maga a jogrend is oly módon sérült, amelyet igazságosan csak az elkövető életének kioltásával lehet helyreállítani. A halálbüntetés-pártiak nem hisznek az egyén megjavulásában, vagy akik hisznek is, magának az elkövetett cselekedetnek nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint az elkövető személyének vagy a személyiségében beálló későbbi változás lehetőségének. A halálbüntetés-ellenzők népesebb tábora szerint azonban a tettest elegendő szabadságától megfosztani, elkülöníteni a társadalom többi tagjától, így akadályozva meg, hogy veszélyt jelentsen másokra.
A Hit Gyülekezete álláspontja
2014. 06. 13. (XVIII/24)
