hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A rémület ránthatja össze a bulit
Interjú Bruck Gábor kampánypszichológussal

2014. 04. 03.
Mit lehet tudni a választáspszichológia alapján arról, hogy az utolsó napokban mi játszódik le a szavazókban? A Szonda Ipsos szerint 900 ezer ember utolsó pillanatig vacillál?

– Általában a szavazók 5-10 százaléka a legutolsó pillanatban, a szavazófülkében dönt, többségük a hatalmon lévők ellen. Legalább is az amerikai kampányfőnökök így tudják. De Magyarország most nem olyan, mint egy normális ország. Ha a Szonda becslése pontos, akkor a szavazók közel 20 százaléka az utolsó pillanatig vár, ez túl sok, ez nem normális. Különösen, hogy nincs mire várni, hiszen nem lesz miniszterelnöki vita. Az sejthető, hogy a vacillálók 60 százaléka nem a Fideszre voksol, de azt nem tudjuk, hogy a méteres szavazólapon végül kit húznak be. 

Miért nincs felháborodás a polgári szavazók között azért, mert elmaradt az igazi kampány, az érvek, gondolatok és jövőképek összevetése?

– Hadd pontosítsak, vannak polgárok, de pol­gári oldal nincs. Ami a kérdését illeti, azt hiszem, a kampány minősége jól jelzi, hogy az ország hol tart. A tartalom és a szakszerűség lényegében megszűnt. A kampányban nincs erő, nincs energia, sem akarat. Ráadásul mindenki hazudik. Ma már én sem akarom tudni, hogy egy politikus mit gondol. Az ellenzéki klisékre sem vagyok kíváncsi. Gondolom, a jobboldaliak is így vannak. Egyáltalán nem akarnak vitatkozni a baloldallal. Egyszerűen csak győzni akarnak. A kulturális romlásnak ezen a szintjén már kizárólag a másik legyőzése okoz örömöt. Vér nélküli polgárháború van, és ebbe belesodródtunk mindannyian. Ezt nevezzük nyugodtan kultúranélküliségnek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!