hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tudjuk, hogy hol kell keresni a szivárogtatót
– vallja Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese

2013. 06. 06.
Egy DK-s politikus beszélt nekem arról, hogy ők úgy tudják: a Fidesz azért akarja haza hozatni Tóásó Elődöt Bolíviából, mert ő lehet a koronatanú Rózsa-Flores Eduardo viselt dolgai tárgyában, egyebek mellett az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügyében. Éppen Ön járt Bolíviában, hogy „kiszabadítsa” Tóásó Elődöt. Ez a szándék állt az útja mögött?– Semmilyen információm nem volt az utazáskor, illetve ma sincs arról, hogy Tóásó Elődnek bármi köze lett volna az őszödi beszédhez, viszont a magyar államnak alapvető kötelezettsége, hogy a saját állampolgárainak védelmet biztosítson. Tóásó Előddel szemben egy politikailag motivált koncepciós eljárás folyik.Ön szerint ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet?– A kiszivárogtató kilétéről a szocialista párt korábbi és mai tagjai között folyik vita, mi ebben nem kívánunk részt venni. Tény, hogy egy nyilvánosságra hozott nemzetbiztonsági vizsgálat már az előző kormány alatt egyértelművé tette, hogy nem kívülről készítették a hangfelvételt, hanem a szocialisták által a saját frakcióülésükről készített hangfelvételt szivárogtatták ki – ez eligazít bennünket, hogy hol kell a kiszivárogtatót keresni.Ön két évig volt a nemzetbiztonsági bizottság tagja, illetve évek óta figyelemmel kísérte a 2006-os utcai tüntetések körülményeit, tagja volt e témában egy vizsgálóbizottságnak.  Ön szerint Rózsa-Flores milyen szerepet töltött be a magyar közéletben? A 2006-os utcai zavargások mögött kik álltak valójában?– Nemzetbiztonsági tagságom időszakában Rózsa-Flores Eduardo magyar közéletben betöltött szerepéről semmilyen információ nem hangzott el a bizottsági üléseken, így múltjával kapcsolatos ismereteim kizárólag a sajtóból származnak. Nem tudom nevesíteni a 2006-os őszi zavargások mögött állókat, a Fidesz akkor is, és azóta is mindig elítélte az erőszakot, ennek ellenére aligha túlzás azt állítani, hogy a világ összes országában zavargásokhoz vezetne, ha a választások után egy titkos hangfelvétel nyilvánosságra kerülésével egyértelművé válna, hogy valamely politikai erő hazugsággal, a választók gátlások nélküli átverésével szerezte meg a hatalmat.Jobboldali körökben hallottam olyan vélekedéseket, hogy a zavargások és a Jobbik felfutása mögött baloldali körök, akár titkosszolgálati hátterű személyek is állhattak, akik a Fidesznek konkurenciát akartak támasztani, illetve kompromittálni akarták a jobboldalt. Mi a véleménye erről?– Nem hallottam ilyenekről, és remélem, hogy nincs is alapja ezeknek a találgatásoknak. Az természetesen igaz, hogy 1990 óta a balliberális oldal a politikai haszonszerzés érdekében a jobbközép pártokat bel- és külföldön egyaránt mindig igyekezett valótlan állításokkal összemosni a szélsőjobboldallal.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!