hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Biblia az osztályban

2013. 03. 28.
Eddig mindössze három-négy egyház kezdte el szervező munkáját a szep­tember 1-től minden állami iskolában megkezdődő hittanoktatásra, és úgy tűnik, az iskolák is teherként élik meg az ezzel kapcsolatos tájékoztatást és szervezést - főleg, hogy a vonatkozó miniszteri rendelet a beiratkozás előtti utolsó pillanatban jelent meg. Pedig a változás első körben közel kétezer általános iskolát és mintegy 160 ezer diákot érint majd, a döntés pedig a szülők kezében van.

A köznevelési törvény értelmében szeptember 1-től minden államilag fenntartott iskolában kötelezővé válik az erkölcstanoktatás. A szülők ehelyett választhatják a 27 bejegyzett egyház bármelyikének hit- és erkölcstan oktatását – amennyiben az érintett egyház delegálni tud szakirányú felsőfokú képesítéssel rendelkező hittanoktatót az adott iskolába. A változás egyelőre csak a következő tanév első és ötödik osztályosait érinti, de a jövőben felmenő rendszerben minden általános iskolai évfolyamon bevezetik az erkölcstant, illetve a helyette választható, egyházi oktatású hit- és erkölcstan tárgyat. 

Az illetékes tárca nem könnyítette meg az ügyben sem az iskolák, sem az egyházak munkáját: a beiratkozások előtti utolsó pillanatban, múlt héten pénteken jelent meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának hitoktatást szabályzó rendelet kiegészítése. Ez a jogszabály határozza meg az egyházak és az iskolák feladatait a hittanoktatást, az azzal kapcsolatos tájékoztatást, valamint a szülői jelentkezéseket illetően. A csúszás érdekes helyzeteket eredményezett, ugyanis a rendelet szerint az iskolaigazgatóknak egy március 1. és 14. közötti időpontot kell(ett volna) kijelölniük az egyházak számára a hittanoktatással kapcsolatos tájékoztatásra, és a dátumról az érintett felekezeteket minimum tíz nappal korábban értesítenie kell(ett volna). Ezt követően március 16. és 31. között az iskolának nyilvánosságra kell hoznia – internetes oldalán, faliújságon – a hitoktatást vállaló egyházak listáját. A március 22-én megjelent rendeletet így az iskolák eleve nem tudják maradéktalanul betartani.

Hogy ez milyen gyakorlati problémákat okoz, azt jól jelzi, hogy – a Hetek értesülései szerint – a tankerületi igazgatóknak kiküldött központi eljárásrend értelmében a beiratkozá­sig lehetőséget kell biztosítani az egyházaknak, hogy a szülőket tájékoztas­sák. Ám a tavaszi szünet miatt erre gyakorlatilag egy-két napjuk maradt az iskoláknak, illetve a felekezeteknek, ugyanis a beiratkozásra április 8-9-én kerül sor. Ez azért is problémás, mert a megalapozott választáshoz a szülőknek mindenképpen meg kell ismerniük a kínálatot: a szintén központilag kiadott adminisztrációs űrlapon ugyanis nem lesznek felsorolva a választható egyházak, a szülőknek a pontozott vonalra maguknak kell beír­niuk az általuk preferált felekezet nevét (amennyiben semmit nem írnak be, úgy erkölcstanoktatásban vesz részt a gyermekük). A tájékozódást segítheti ugyanakkor, hogy az érintett egyházak képviselői a beiratkozás során is jelen lehetnek, és tájékoztatást adhatnak a szülők számára. Valamivel könnyebb helyzetben vannak a leendő ötödikes diákok szülei, nekik ugyanis május 20-ig kell a döntést meghozniuk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!