„Aki eddig sokat keresett, az most nem keres” – így válaszolt Orbán Viktor a TV2 karácsonyi interjújában arra a kérdésre, hogy miből finanszírozzák majd a január 1-jével életbe lépő, az áram-, gáz- és távhőszámláinkban februártól megjelenő 10 százalékos rezsicsökkentést.
A miniszterelnök tömör válasza akár mottója is lehetne a kormányzati lépést propagáló kommunikációs offenzívának, amely a döntés pozitívumainak hangoztatásán túl a többnyire külföldi tulajdonban lévő szolgáltatókat is igyekezett negatív fényben feltüntetni. Az üzenet lényege az volt, hogy a magyar lakosságot érintő súlyos rezsiterhek annak köszönhetők, hogy a szektor 1995-ös privatizációja idején szerephez jutott külföldi cégek az évek során extraprofitra (évi 20 százalék) tettek szert, és energiaszámláink ennek következtében nőttek meg irreálisan, az európai átlagot is meghaladóan.
Annyi bizonyosan igaz, hogy a magyar családok költségvetését leginkább a rezsi terheli meg. A KSH egy főre vetített adatai szerint közüzemi számlákra többet költünk, mint élelmiszerre, és bár a statisztikák szerint ez az összeg átlagosan mintegy 20 százaléka a nettó átlagjövedelemnek, a gyakorlatban sok kisjövedelmű családnál a bevételek 50 százalékát is meghaladja a rezsiköltség. (Beszédes adat, hogy mintegy egymillió háztartásnak vannak közüzemi tartozásai.) Ennél is aggasztóbb, hogy – amint a kormányzati kommunikáció is hangsúlyozza – 2000 és 2010 között az áram esetében több mint két és félszeresére, a gáz esetében több mint háromszorosára emelkedtek ezek a költségek, és a távhőre kifizetett összegek is megkétszereződtek. Ezen kívül drasztikusan nőtt a víz- és csatornadíj is – nem véletlen, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője belengette, hogy ezen a téren is várható a díjak visszavágása. (Mint ahogy arról a Hetek korábban írt: a mostani rezsicsökkentés is csak a kezdet volt, folytatása következik – bár azt nem tudni, hogy milyen forrásból fogják ezt finanszírozni.)
2013. 01. 11. (XVII/2)
