A kormány részéről miért fogadta kitörő öröm, hogy sikerült visszavásárolni a Mol-paketett a Szurgutnyeftegaztól? Mi bajunk volt az oroszokkal?
–ŰAz oroszokkal semmi bajunk nem volt. Nem is lehetett, ez alapvetően téves megközelítés. Nem az oroszok okozták a problémát, hanem egy olyan cég, amely az orosz gazdasági szaksajtóban egymás után háromszor nyerte el az „Oroszország legátláthatatlanabb vállalata” címet. 2003 óta a Szurgutnyeftegaz kilenc gigaholdingba szervezi ki a profitját, és ha hiszi, ha nem, azóta nem készült egyetlen auditja sem! A tulajdonosi struktúrája ismeretlen: a magyar és az EU-s törvényekkel szemben a cég nem volt hajlandó felfedni, kik a fő részvényesei. Mivel a Szurgut exportját Putyin miniszterelnök egykori KGB-s és dzsúdós társa, Gennagyij Timcsenko intézi, és állítólag ő kezeli Putyin magánvagyonát is, a nemzetközi sajtóban felmerült, hogy a miniszterelnöknek is van részesedése a Szurgutban, ezt azonban nem lehet bizonyítani.
A Mol azért sem ölelhette keblére a Szurgutot, mert az „elfelejtett szólni”, hogy nagy tételben kíván vásárolni a részvényeiből, 21,2 százalékos részesedést szerezve. Ha ön egy reggel arra ébredne, hogy a lakására valaki tulajdonjogot jegyzett be, akkor azt barátságtalan lépésnek tekintené. Nem csak Európában, sehol a világon nem „illik” meghatározó üzletrészt vásárolni egy stratégiailag fontos nemzeti vagyontárgyban, pláne nem az érintett vállalat háta mögött. Nem véletlen, hogy mindenhol igyekeznek védekezni az orosz energiaipari expanzió ellen.
Azt gondolom, örülhetünk, hogy megszabadultunk egy gazdasági szempontból is veszélyes ballaszttól.
Konkrétan milyen veszélyekre gondol?
–ŰHa ön bemegy egy szobába, ahol hat H1N1-gyel fertőzött ember ül, maga is jó eséllyel elkapja a vírust. A pénzmosásról szóló szakirodalomban közhely, hogy a piszkos pénz – vagyis az, amelynek nem tudjuk az eredetét – rombolja az egészséges gazdaságot. Balázs Péter, az előző kormány külügyminisztere fogalmazott úgy, hogy „az orosz pénz jó pénz, csak tudni akarjuk, ki van mögötte”. Ez így van.
Mi lehetett a Szurgut célja annak idején ezzel a bevásárlással?
–ŰA bevásárlást nagy valószínűséggel nem a Szurgut találta ki, hiszen korábban nem hogy külföldi akvizíciója nem volt, de Oroszországon belül sem vásárolt. A vállalat aligha akarhatta a Molt, egy számára ismeretlen terepen. Az ötlet elég nyilvánvalóan Igor Szecsin miniszterelnök-helyettes fejéből pattant ki, aki Putyin jobbkezeként az orosz energetika mindenható ura. Mihail Hodorkovszkij 2003-as letartóztatását követően ő tette rá a kezét a megbuktatott oligarcha vagyona, a Jukosz koronagyémántjára, amit egy-két héttel az árverés előtt létrehozott cégen keresztül vásárolt meg kínai kölcsön segítségével, áron alul, az általa ellenőrzött Rosznyefty állami cég számára. Pénzügyi gondjai miatt a Rosznyefty nem vehette meg a Mol részvénycsomagot 2009-ben, de már javában folytak az előkészületek a Szurgut és a Rosznyefty fúziójára.
A Szurguton és a Molon keresztül Szecsin – amennyiben megszerezték volna az igazgatótanácsi tagságot – belelátott volna az EU energiastratégiájába. Például a Nabucco vezeték titkos tervei rövid időn belül Moszkvában kötöttek volna ki.
Akkor most miért mondtak le a részesedésükről?
–ŰErről csak találgatni lehet. Valószínűleg belátták, hogy a Mollal való küzdelem évekig elhúzódhat, mert a magyar olajipari óriás körkörös védelemre rendezkedett be.
A kormány kommunikációja szerint a visszavásárlás csak pénz kérdése volt, ami elég valószerűtlenül hangzik. Mit gondol, mit ajánlhattunk még az oroszoknak?
–ŰNem tudom, de a leginkább kézenfekvő lehetőség az, hogy a jövendő metrókocsi-tenderen vagy a paksi atomerőmű beszerzéseinél az oroszokat részesítjük előnyben. Szerintem ez nem egy rossz üzlet.
A Mol-részvények visszaszerzése elősegítheti az energiafüggőségünk enyhülését?
–ŰEz nem azon múlik, hogy Putyin haragszik-e ránk, vagy sem. Hanem azon, hogy akarnak-e pénzt keresni, hogy van-e nekik eladandó kőolajuk és földgázuk, és ha van, akkor hova vezet a már kiépített hálózat, amelyen azt el tudják juttatni a vevőhöz. Az oroszok most építettek Kínába egy hatezer kilométeres vezetékhálózatot, de jellemző módon már megkezdődtek a perek is, mivel az erre kiadott állami pénzek nagyobb részét ellopták a projekt vezetői.
2011. 05. 27. (XV/21)
