hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A tanár úr és a Facebook
Zavaros üzenetekkel bukott le az alpolgármester

2011. 02. 11.
Zuschlag 2.0 – környezetéből többen is ezzel a tömör jelzővel illették lapunknak nyilatkozva Abonyi Henriket, Kiskunmajsa fideszes-kereszténydemokrata alpolgármesterét, a megyei KDNP alelnökét. Nem mintha ő is pályázati pénzekkel ügyeskedett volna, sokkal inkább azért, mert a jó képességű, „szépreményű” ifjú politikus Zuschlaghoz hasonlóan nagyon gyorsan emelkedett nagyon magasra, miközben jóakarói többszöri figyelmezetése ellenére sem volt hajlandó változtatni bizonyos szokásain. A sokdiplomás teológus-pedagógus ráadásul olyan területen bukott hatalmasat, ami még a mai politikai közélet igen magas ingerküszöbét is jócskán átvitte: a Facebookon fiatal fiúkkal, köztük tanítványaival ápolt túlságosan is bizalmas viszonyt.

Abonyi Henrik története a kiskunmajsai tanyavilágban kezdődött. Itt született kései gyerekként, és nevelkedett meglehetősen szegényes körülmények között. „Emlékszem, milyen büszkén íratták be a szülei a kis Henriket a rendszerváltás idején induló katolikus általános iskolába. Ott még nem tűnt ki a többi diák közül, de középiskolásként már egyértelművé vált, hogy átlagon felüli képességekkel rendelkezik, különösen a nyelv területén, hiszen már tinédzser-ként középfokú nyelvvizsgája volt németből. Később, amikor diplomát diplomára halmozott, már többünknek gyanússá vált, hogy ez nála nem pusztán a tanulásról szól, hanem valamilyen módon kárpótolni akarja magát, illetve bizonyítani a környezetének” – fogalmazott a Heteknek Abonyi egyik volt általános iskolai tanára. Ebben lehet valami, hiszen a fiatal tehetség igazi diplomahalmozó: többek között német nemzetiségi, történelem tanári és hittantanári végzettsége van, de továbbtanult ember-, erkölcs- és vallásismeret, közoktatási vezető, illetve minőségfejlesztés-tanár szakirányokba is. Ezeken kívül a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán elvégezte a hittanár-nevelő és család- és gyermekvédő tanár mesterszakokat, valamint kántorként is tevékenykedik. És a lista még így sem teljes.
Nem csoda, hogy a törekvő fiúra – aki 2001-től a kiskunmajsai Dózsa György Gimnáziumban dolgozott – felfigyelt a politika is. 2006-ban, 24 évesen lett önkormányzati képviselő a Fidesz színeiben. Két évvel később már egy kisebb botrány kapcsolódott a nevéhez: politikai kapcsolatait felhasználva őt jelölték az egyik szentesi középiskola igazgatójának, és csak azért nem választották meg, mert kiderült, hogy az egyik internetes közösségi oldalon Führer becenéven mutatkozott be.
Ami ott nem sikerült, az összejött Kiskunfélegyházán, ahol a Darvas József Általános Iskola igazgatója lett politikai mentora, Kapus Krisztián fideszes választókerületi elnök segítségével, aki azóta már országgyűlési képviselő és az alföldi város polgármestere is egyben (róla lásd keretes írásunkat). Bár a tantestület több mint 90 százaléka elutasította Abonyit, a helyi fideszes többség „átnyomta”, így ő lett a befutó. Az előző politikai ciklus több sikert is hozott a majsai pedagógus-politikusnak: megalapította a helyi KDNP-t, és a párt megyei alelnöke is lett.
Múlt ősszel a Fidesz az országban egyedülálló vereséget szenvedett Kiskunmajsán (csak egy helyet szereztek a helyi közgyűlésben, azt is listán), Abonyi mégis alpolgármesterré avanzsálhatott. Az ellentmondás magyarázata az, hogy a választásokon a Fidesz–KDNP és a jobboldali Polgári Szövetség Majsáért külön indult, így az MSZP-seket és volt SZDSZ-eseket is tömörítő Együtt Kiskunmajsáért Egyesület polgármesterjelöltje, Faludi Tamás lett a befutó. A szervezet a közgyűlési többséget azonban nem szerezte meg, ehhez a Fidesszel léptek koalícióra – egészen pontosan Abonyi Henrikkel, az egyetlen fideszes képviselővel, aki a mérleg nyelveként kapott alpolgármesteri pozíciót.
A felfelé ívelő karrierbe ismét egy közösségi oldalon, a Facebookon folytatott kommunikációja rondított bele. A kiskunmajsai közéletben, illetve tanárok és diákok között már korábban is fel-felmerült a tanár úr furcsa viselkedése, tanítványaihoz való túl közvetlen kapcsolata. A helyi gimnáziumban egy ízben amiatt kapott szóbeli figyelmeztetést, mert kézen fogva látták sétálni egy fiú diákkal. Az utóbbi időben a Fideszen és a városvezetésen belül is többen megrótták – mégpedig a Facebookon látott csevegései miatt, amelyekben fiatal fiúkkal nyomdafestéket nem tűrő hangnemben beszélt, több esetben ribanckáimnak szólítva, és szexuális tartalmú heccelődéssel provokálva őket.
Környezete kritikáira Abonyi azt válaszolta, hogy a bejegyzéseit „nem kötelező olvasni”. Lapunknak viszont már azt állította, hogy feltörték a Facebook-profilját, és az inkriminált mondatokat nem ő írta. (A birtokunkban lévő Facebook-dialógusok ugyanakkor novembertől januárig  datálódnak, és elég valószerűtlen, hogy Abonyi több hónapon keresztül hagyta, hogy az állítólagos rosszakarói a nevében kétértelmű szövegeket írogassanak.)
A történtek kapcsán a Polgári Szövetség Majsáért lemondásra szólította fel Abonyit, aki kérdésünkre azt válaszolta, ezt nem fogja megtenni. „A diákokkal jó a kapcsolatom, ezt akarják többen felhasználni nemtelen politikai támadásokra” – tette hozzá.
A KDNP vizsgálatot indított az ügyben, a Fidesz pedig – több forrásból is úgy tudjuk – már el is engedte Abonyi Henrik kezét. „Nincs szükségünk sötét foltokra, Abonyi politikai szolgálataira nem tartunk igényt a jövőben” – fogalmazott érdeklődésünkre a párt egyik befolyásos illetékese. Hozzátette: Abonyi helyi képviselői mandátumát listán szerezte, alpolgármesternek pedig a polgármester javaslatára a kiskunmajsai képviselő-testület választotta meg. Vagyis eltávolítani nem tudják, legfeljebb saját jól felfogott érdekében dönthet úgy, hogy távozik.

Spirit magister

Sajátos adalék a fentiekhez, hogy Abonyi Henrik oktatóként dolgozik a Spirit Magister Alternatív Természettudományi és Lelkiismereti Szabadegyetemen, ahol család- és gyermekvédelmet oktat. ő maga így ír tantárgyismertetőjében: „A család- és gyermekvédelem tantárgy keretében az ember legkisebb, de legfontosabb közösségére fogunk fókuszálni. Bízom abban, hogy nagyon sok problémára és magánéleti válságra fogunk közösen kidolgozni megoldási alternatívákat, bár nem árt, ha tisztában vagyunk a családjogi és gyermekvédelmi törvény megfelelő passzusaival is. Fő célom azonban az, hogy a hallgatókban kialakítsak egyfajta válságkezelési készséget, hogy a legnehezebb élethelyzetekben is meg tudják hozni a legkörültekintőbb és legemberségesebb döntéseiket. Ehhez viszont azt a báziskompetenciát szeretném kialakítani a képzésben részt vevő érdeklődőkben, hogy fogadják el a jó és a rossz dialektikáját.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!