hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tényleg lehet más
Rátalált szavazóira a „radikálisan idealista” LMP

2010. 04. 16.
Bebizonyítottuk, hogy nemcsak a szélsőjobboldal tudja megszólítani a fiatalokat – kampányigazgatója szerint ez az egyik nagy érdeme a Lehet Más a Politikának. Az inkább lelkesnek, mint profinak nevezhető párt – sportnyelven szólva – mellbedobással került be az Országgyűlésbe, a szavazatok 7,48 százalékával. A sikert általában nem kell magyarázni, néhány gondolatot mégis megér annak elemzése, hogy mi áll a meglepetés hátterében.

Wágner Szabolcs 22 éves, a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója, különösebb közéleti előélete nem volt. Eddig. A választások első fordulójában Bács-Kiskun Megye 8. számú egyéni választókörzetében – meglepetésre – 7,35 százalékos eredményt ért el az LMP színeiben. Ez azért fontos, mert a párt nemcsak a budapesti 12,81 százalékos – a Jobbikot megszégyenítő – eredményének tudhatja be a parlamenti küszöb átlépést: vidéken is viszonylag sokan szavaztak a pártlistára és a jelöltekre is.
Szabolcsot egy-két éve kezdte el foglalkoztatni a politika és a közélet. „A szüleim gazdálkodnak, így természetes volt, hogy én is vettem magamnak egy almást. Amikor ki akartam váltani az őstermelői igazolványomat, megdöbbentem: annak ellenére, hogy még semmilyen bevételem nem lehetett, sőt nappali tagozaton tanulok, súlyos összegeket kellett volna rendszeresen befizetnem. Arra jutottam, hogy ha a fiatalok lehetőségeit így elvágják ebben az országban, akkor nagyon rossz irányba haladunk” – emlékezett vissza közéleti „eszmélésére”. Komoly alternatíva volt számára, hogy külföldön próbál elhelyezkedni, de nem akart „gyökértelenné válni”, így győzött a föld hívó szava.
Kezdetben a Jobbik és a Magyar Gárda is szimpatikus volt számára, főként azért, mert úgy látta, sokan vannak közöttük, akik valóban tenni szeretnének az országért. „Amikor azonban jobban beleláttam, hogy miként működik a párt, elszomorodtam. Kiadják az ukázt, és ahhoz mindenkinek igazodni kell, nem lehet saját véleményed. Ráadásul az ígéreteik rendkívül populisták. Vajon mennyire reális az a felvetés, hogy úgy tárgyalnák újra az ország hiteltartozásait, hogy adott esetben megtagadnák azok visszafizetését?” – tette fel a kérdést Wágner Szabolcs. Az LMP-ben – amelyről a tévében és az interneten hallott – éppen az tetszett meg neki, hogy mindenki bedobhatja a saját ötletét. „Mindegyik párt azt mondja, hogy a riválisai hülyék, mint ahogy azok is, akik másra szavaznak. Mi ezzel a hagyománnyal akartunk szakítani már a párton belül is: le kell ülni beszélgetni és kompromisszumra jutni” – tört elő érintetlen idealizmusa.
Az LMP-n belül Szabolcs a megújuló energiákkal foglalkozik, valamint a családi érintettség révén a mezőgazdasággal, és úgy látja, ez sokak szemében hitelessé tette fiatal kora ellenére. Mint mondta, a személyes beszélgetések során sokféle embertől kapott pozitív visszajelzést, és ezekből arra következtet, hogy a Jobbikot kivéve minden más párttól csábított el szavazókat.
„A kereslet és a kínálat találkozása: ez a siker oka” – magyarázta lapunknak Karácsony Gergely, az LMP kapmányfőnöke. A Median közvélemény-kutató cégtől „leigazolt” szakember úgy látja, hogy az 1998 táján kialakult pártstruktúra radikális átalakulása után a kiábrándult balliberális, a középre húzó, és nem utolsó sorban a zöld szavazók – utóbbiak szerinte olyan 80 ezren lehetnek – párt nélkül maradtak. A demokrácia és a politika megújítását kínáló LMP-nek pedig ezt az űrt sikerült betöltenie. Hozzátette: most szavaztak először olyan fiatalok, akik már a rendszerváltás után születtek, és ők nem a hagyományos politikai oldalakban gondolkoztak (ebből a Jobbik is profitált). Az LMP-szavazók között egyébként felülreprezentáltak a városlakók, a fiatalok és a nők.
Karácsony szerint bebizonyították, hogy nemcsak a szélsőjobboldal tudja megszólítani a fiatalokat. „Bizonyos értelemben az LMP is radikális: radikálisan idealista. Ez trendi, szerethető, és úgy tűnik, az identitásukat keresők, illetve újrakeresők pozitívan reagáltak rá” – mondta a kampányfőnök. Szerinte az is pozitív fogadtatásra talált, hogy nem vezérelvű, központi irányítású pártot hoztak létre, hanem egy csapatot. Arra a felvetésre, hogy szakmai körökben sokan kritizálták az LMP-t, hogy még egy húzónevet sem sikerült leigazolniuk, azt felelte, így valóban nehezebb volt kampányolni, de ebben is tudatosan mások akartak lenni, mint a többiek.
Karácsony Gergely úgy látja, addigi munkájukra alapozva az utolsó három hétben, az „Igen, lehet” kampányukkal sikerült áttörést elérniük, akkor változott meg körülöttük a levegő. A hajrában költötték el vékonyka, 100 milliós kampánybüdzséjük mintegy felét is. (Ehhez persze az is kellett, hogy több reklámszakember is társadalmi munkában dolgozott a pártnak.)
És hogy mi lesz ezután? A kampányfőnök hangsúlyozta, nem azért jutottak be a parlamentbe, hogy egy másik párt szekerét tolják. Ezért sem a Fidesszel, sem az MSZP-vel nem fognak össze. „A Fidesz várható kétharmados többsége valóban rejthet magában veszélyeket, jobb lenne a konszenzuskényszer. A választók azonban így döntöttek” – fogalmazott a kampányigazgató azzal kapcsolatban, hogy a szocialisták részéről határozott igény mutatkozik arra, hogy az LMP állva maradt jelöltjei lépjenek vissza a javukra. Karácsony Gergely hozzátette: programjuk megvalósításában természetesen mindenkivel hajlandók együttműködni. Úgy véli, az új országgyűlés legfontosabb teendője kell hogy legyen a választójogi törvény módosítása, illetve a párt- és kampányfinanszírozás átalakítása.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!