hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Flores-csoport titka
Megdöbbentő fejlemények a kivégzés körülményeiről

2009. 12. 04.
A bolíviai elnökválasztási kampányban még az utolsó pillanatokban is „forró téma” a Flores-ügy. Az áprilisban Santa Cruzban likvidált csoportot Evo Morales és kormánya egyértelműen terrorista sejtnek tekinti, az ellenzék viszont politikai-titkosszolgálati akciót sejt a háttérben. Akármi is volt a társaság valódi célja, tény, hogy a bolíviai különleges erők Florest és két társát szó szerint kivégezték, és az is valószínű, hogy a helyszínt manipulálták. Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint Rózsa-Flores nem avatta be társait terveibe – végzetes veszélybe sodorva őket ezzel.

„Azért hívtak, hogy szervezzem meg, vagy segítsek megszervezni Santa Cruz város, illetve a tartomány védelmét" - állította tavaly szeptemberben Kepes Andrásnak nyilatkozva Rózsa-Flores Eduardo.

Magyarázatként a Bolívia gazdag keleti, illetve szegény nyugati országrésze közötti feszültséget említette, amely szerinte polgárháborúval fenyeget - köszönhetően Evo Morales államosító és populista politikájának. Arról is beszélt, hogy a Santa Cruz-i­ak széles körű autonómiát - vagy teljes elszakadást - akarnak kiharcolni maguknak, hogy többet tarthassanak meg a helyben megtermelt be­vételekből. Mint mondta, az ellenállási hadsereg megszervezéséhez és a fegyverek beszerzéséhez szükséges pénz rendelkezésére áll azoknak, akik felkérték őt, a fegyvereket pedig megbízói Brazíliából csempészik majd át Bolíviába, az őserdőn keresztül.

A bolíviai-zsidó-magyar származású író-költő-forradalmár különös életének még különösebb utolsó szakasza kezdődött el ezzel a vállalkozással. Az állampárti titkosszolgálatnak dolgozó, szerb-horvát háborút megjárt, muszlim hitű baloldali anarchista Flores - aki a hazai fasisztákkal is szimpatizált - egy hónappal a nyilatkozat után már Bolíviában tartózkodott. Kepesnek meghagyta, csak akkor vegye elő a dobozból az interjút, ha épségben visszaérkezik, vagy történik vele valami. Meglehet, maga sem gondolta, hogy ez utóbbi alig fél év múltán bekövetkezik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!