hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nemzetbiztonsági kérdés lett a Jobbik
Zsaruk szerepzavarban

2009. 05. 22.
Együttműködési megállapodást kötött egymással a Jobbik és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ). Ez felveti annak a kérdését, hogy nem akarnak-e szélsőséges politikai erők beépülni a rendvédelmi szervek működésébe.

Bár a felek igyekeztek hangsúlyozni, szakmai és nem politikai megállapodás köttetett a TMRSZ és a Jobbik között, nehezen lehet elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy az együttműködés szentesítésére az EP-kampány kellős közepén kerül sor, továbbá, hogy Szima Judit, a szakszervezet főtitkára a Jobbik listájának negyedik helyét foglalja el. A kérdés azért fontos, mert az Alkotmány szerint fegyveres és rendvédelmi szerezetek tagjai nem folytathatnak politikai tevékenységet. Az alezredes ugyan szünetelteti jogviszonyát a kampány idejére, viszont a hatezer rendvédelemben dolgozó tagot számláló érdekvédelmi tömörülést ettől függetlenül a szélsőjobboldali párt szárnyai alá manőverezi.

Szima Judit már korábban is radikális érdekvédő munkájával vívta ki a nyilvánosság érdeklődését. A rendőri vezetőket bíráló kijelentései miatt bujtogatás miatt indított eljárást ellene a katonai ügyészség - ez most szünetel, ugyanis Szima EP-jelöltként mentelmi jogot élvez. A 2006 őszén kirobbant utcai harcok kapcsán pedig nyílt levélben érvelt amellett, hogy a tüntetőket nem ellenségként kell kezelni.

A Jobbikkal a Teve utcai rendőr­palotában aláírt együttműködési megállapodás értelmében a TMRSZ szakmai segítséget nyújt a párt rendészeti programjának kidolgozásához, ezért cserébe a reményeik szerint hamarosan döntési helyzetbe kerülő Vonáék - többek között - figyelembe veszik a szakszervezet javaslatait a rendőri vezetői kiválasztás rendszerének átalakításakor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!