hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Anyám könnyű álmot ígért

2006. 10. 11.
Hosszan tartó betegség után elhunyt Sütő András. Az erdélyi magyar író a romániai magyar kisebbség egyik kiemelkedő alakja volt. Idén nyáron töltötte be 79-ik életévét.

Az 1927-ben Pusztakamaráson született, számos drámát, novellát, kisregényt,
regényt jegyző író halálával az erdélyi magyarság egyik szószólója távozott. Az
először tizennyolc évesen publikáló Sütő András több romániai magyar nyelvű lap
főszerkesztője is volt. A hetvenes-nyolcvanas években romániai országgyűlési
képviselőként is kiállt a magyar kisebbség nyelvhasználati jogai és a teljes
anyanyelvi oktatás mellett. A Ceausescu-rezsimben utoljára 1980-ban jelenhetett
meg írása. A romániai diktatúra által ellene táplált indulatokat az Advent a
Hargitán és az Álomkommandó című, Magyarországon bemutatott drámái a végletekig
fokozták. 1990. február 10-én a marosvásárhelyi százezres, könyves-gyertyás
tüntetés toborzója és szónoka. Március 19-én a Hodákról és Libánfalváról
beszállított csőcselék életveszélyesen megsebesíti, elveszíti fél szeme világát.

1992-ben Kossuth-díjjal, 1995-ben Kisebbségekért-díjjal, 1997-ben A Magyarság
Hírnevéért-díjjal jutalmazták. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét
1997-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje – polgári tagozat
kitüntetést 2005-ben kapta meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!