Gráf József agrárminiszter kacsasültet fogyaszt Kiskunmajsán Fotó: S. I.
Kiskunmajsa, Művelődési Ház, péntek délután 3 óra. Félezer gazda várja Gráf
József agrárminisztert a színházterembe meghirdetett fórumra. A hangulat
várakozással teli – úgy tudni, a miniszter bejelentést tesz a kártérítésekkel
kapcsolatban –, de nyugodtnak vagy békésnek azért nem nevezhető. Ez érthető is:
a környéken egy hét alatt félmillió szárnyast ölt le az egészségügyi hatóság,
Szankon és Móricgáton a házibaromfit, sőt még a házikedvencnek számító papagájt
is elvitték a fehérje-feldolgozóba. Akinek megmaradt az állománya, azok még
rosszabbul jártak: nem tudják leadni az állataikat, az etetés pedig súlyos
összegekbe kerül. Többen úgy hallották, hogy csak azok kapnak kártérítést, akik
betartották a baromfitartás uniós szabályait, vagyis fedett helyen etették és
itatták az állataikat. Ezt – pénz hiányában – szinte senki nem valósította meg,
ám a szakhatóság is szemet hunyt a mulasztás fölött
Gráf késik, de a gazdák kihasználják az időt: csoportokba verődve beszélgetnek,
vagy éppen a települést „megszálló” újságíróknak és tévéstáboknak nyilatkoznak.
Néhányan állítólag arra készülnek, hogy döglött kacsát dobnak majd a pódiumra;
mások úgy tudják, a helyi fideszesek szórólapozással buzdítottak a miniszter
elleni demonstrálásra.
Állategészségügyi szakemberek egy strucc tetemét vonszolják Fotó: AP
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »