hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Semjén vihara
Vitatható-e a kritikához való jog?

2005. 03. 29.
"Semjén Zsoltnak képviselőként nincs joga erkölcsi ítéletet tenni mások életmódja felett" – állítja Heller Ágnes filozófus. "Annyi más politikai ideológia mellett miért éppen a keresztény hitet ne lehetne képviselni a Parlamentben" – érvel ugyanakkor Semjén. A vita a kereszténydemokrata politikus néhány hete elhangzott, melegeket is érintő, nagy vihart kavaró kijelentése kapcsán bontakozott ki. 

"Aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re." Tegyen így az is, aki azt akarja, hogy gyermeke szájába az iskolában marihuánás cigarettát nyomjanak, aki azt szeretné látni, hogy gyermeke "extrém szekták szeánszán veri magát a földhöz", vagy aki az eutanázia és az abortusz halálkultúráját képviseli – mondta még februárban, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség küldöttgyűlésén Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Kijelentésére reagálva értelmiségiek egy csoportja – több mint 250 aláírással – levelet küldött Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének, amelyben többek között, de főként az "azonos neműek közötti érzelmi kultúra" "ferde és alantas ösztönökkel" való azonosítását rótták Semjén terhére, és követelték, hogy a politikus ne tölthesse be tovább az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöki tisztét. Heller Ágnes filozófus – a levél egyik indítványozója – a Heteknek elmondta, álláspontja szerint magánemberként bárkinek lehet negatív véleménye a homoszexuálisokról, ám egy politikai tisztséget viselő személy nem tehet ilyen kijelentéseket. "Semjén Zsoltnak képviselőként, és főként az emberi jogi bizottság alelnökeként nincs joga erkölcsi ítéletet tenni mások életmódja, gondolkozásmódja felett" – hangsúlyozta Heller. Ugyanakkor szerinte a politikus saját egyházában ezt egyértelműen megteheti, bár ebben az esetben – tette hozzá – minden, a Biblia által bűnnek nevezett szexuális viselkedésformát – mint a pedofília vagy a házasságtörés – hasonlóan éles kritikával kell illetnie. "Ezekkel kapcsolatos útmutatásokat az egyháztagok számára elő lehet írni, de azt ne felejtsük el, hogy a Parlament nem egyházi intézmény" – mondta Heller Ágnes.

"Heller Ágnes kétségbe vonja azt a jogomat, hogy világnézetem és hitem alapján fejtsem ki véleményemet a politikai közéletben. Őszerinte bármilyen politikai ideológia képviselhető a Parlamentben, de a keresztények véleménynyilvánítását korlátozni kellene" – reagált a filozófus szavaira Semjén Zsolt, aki hozzátette: "az erkölcsi bűn létezését ideológiai alapon tagadó Heller paradox módon egyetlen »bűnt« ismer, mégpedig azt, ha egy keresztény politikus erkölcsi alapon a bűnt bűnnek nevezi". "Ezzel együtt készséggel vállalom a fejvesztés kockázatát a mai Heródesekkel és Heródiásokkal szemben" – utalt Keresztelő János történetére a politikus. 

Semjén kiemelte, nincs szándékában diszkriminálni a homoszexuálisokat, ám mindenképpen ellenzi az SZDSZ arra vonatkozó törekvéseit, hogy az állam eltörölje a különbséget az egyes szexuális irányultságok között. "Ha a házasság zsidó-keresztény definíciójából kivesszük a »férfit és a nőt«, ezen a logikai alapon azt is kivehetnénk, hogy »egy«, vagyis elismerhetnénk a többnejűséget vagy a csoportházasságot, és ezen életformák esetében is biztosítani kellene a házasságot illető támogatásokat, illetve többletjogokat" – magyarázta. A katolikus egyház pedofilügyeit illető kritikákra reagálva Semjén kijelentette: súlyosan előítéletes az a gondolkozásmód, amely pedofíliával vádolja egy egyház tagságát. Az "extrém szekták" emlegetésével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, nem a tisztességesen működő kisegyházak, hanem a vallási tevékenységet valójában nem folytató társaságok ellen szólt a kijelentése. Példaként a boszorkányegyházat említette.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!