– Egyre több újságíróról derül ki, hogy együttműködött a pártállami titkosszolgálatokkal. Ön szerint ki tudnak-e törni ezek az emberek a régi reflexeik fogságából, abból, hogy már nem valamilyen ügyosztály megbízásából tevékenykednek? Mert a sajtószabadság feltételezné, hogy szabad emberek művelik a szakmát. – Nem vagyok pszichológus, nem látok bele a fejekbe. Azt tudom mondani, hogy aki ügynök volt, annak nem lehet egészséges a lelke. Állandó rettegésben élni, tizenöt évig úgy feküdni-kelni, hogy mikor jelenik meg róla valami, vagy mikor jelentkezik nála valaki – bár nem tudom beleélni magam ebbe a helyzetbe –, tragédia lehet. Ha pedig ez így van, márpedig így van, akkor sok beteg lelk? ember dolgozik és dolgozott a magyar sajtóban.
Ugyanakkor nem kell egykori ügynöknek lenni ahhoz, hogy valakit befolyásolhassanak. Az elmúlt tizenöt év egyik legszörny?bb tapasztalata éppen az, hogy alapvetően normális embereket is meg lehet bolondítani. Beleélik magukat egy hősi szerepbe, "Bocskait" vesznek fel, és hülyeségeket beszélnek, vagy hatalmat kapnak a kezükbe, aztán amúgy jóindulatú, tehetségtelen emberek hirtelen tehetségesnek érzik magukat, és lánglelk? pallosként működnek. Azt gondolom, hogy a zsarolhatóságon kívül az emberi gyarlóság az, amire a mindenkori hatalom építhető. Az embereket meg lehet venni műsoridővel, pénzzel, hatalommal, beosztással, egy baráti telefonnal, mert az emberek gyarlók, és az újságíró is ember, tehát gyarló.