hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy szinttel lejjebb

2004. 06. 21.
Gyökeresen más hangulata volt a MSZP vasárnapi, választások utáni rendezvényének a Köztársaság téren, mint két évvel ezelőtt. 2002-ben, amikor a pártszékházba kezdtek érkezni a fővárosi kerületek kedvező, Orbán Viktort leváltó eredményei, a képviselők – és a menetközben egyre többen levő "holdudvari emberek" – arcai fokozatosan vidámodtak. Idén este nyolc óra után az idő múlásával viszont egyre szomorúbbak lettek az amúgy is hébe-hóba előkerülő szocialista politikusok arcai. A "holdudvar" pedig látványosan nem látszott.



Medgyessy és Kovács. Lefelé menet Fotó: MTI

A felső emeleti szinteken levő politikusi társalgóban és VIP-váróban meghúzódó bankvezérek, politikai tanácsadók és "nagyemberek" csak jóval a vihar után – mikor már az újságírók hada elment – merészkedtek le, és fáradt, gondterhelt ábrázattal indultak hazafelé. Pedig mindenki döntetlenre készült. Nevezetesen, hogy az SZDSZ-szel együtt a bal- és jobboldal egyforma létszámban küldhet képviselőket az EP-be, és a kormány, valamint pártjai nyugodtan mondhatják, hogy félidőben ez remek eredmény. A kudarc váratlan volt. Az első emeleten található sajtószintre csak 11 óra körül ereszkedtek le a párt vezetői, hogy értékeljék a vereséget, melyet egyébként akkor senki sem nevezett vereségnek. Kovács László pártelnök-külügyminiszter fő érvként azt emlegette, hogy más európai országokban baloldali kormánypártok a magyarokénál lényegesen rosszabbul szerepeltek. Medgyessy Péter miniszterelnök sokak meglepetésére elérkezettnek látta az időt, hogy – a választási eredményekre való tekintettel – még következetesebb kormányzati munkát és reformokat ígérjen be a magyar társadalomnak. Meglepetésre Demszky Gábor, a diadalittas liberális listavezető is "átugrott" lelkierőt önteni az MSZP-be. Közös fellépését Medgyessy Péterrel ellentmondásosan értékelték a nagyobbik kormánypártban. 

Érdekes, hogy a legszomorúbbnak Medgyessy Péter felesége látszott, miközben voltak olyan szocialista vezetők, akik mintha valaminek örültek volna. Pár óra múlva egyikük úgy fogalmazott (szűk körben): nagy lehetőség ez. Hirtelenjében nem is értettem, hogy miről beszélt. Két nap múlva kiderült: az MSZP-ben elindultak a helyezkedések, alkudozások és tárgyalások, hogy kik lesznek a jövő emberei. Kovács László pedig őszi időpontra prolongálva diplomatikusan lemondott. (H. Zs.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!