Az únió fejőstehenei leszünk? Fotó: MTI
Az unióhoz korábban csatlakozott országok mezőgazdaságában lezajlott változásokat tekintve egy valami biztosan állítható: gyors javulás semmiképpen sem várható a hazai agráriumban. Sőt, a tapasztalatokból arra lehet következtetni, hogy az első években a csatlakozás "kellemetlen" következményei lesznek túlsúlyban nálunk is. Ez elsősorban a mezőgazdasági szereplők számának várható csökkenését jelenti.
Somai Miklós, a Világgazdasági Kutatóintézet munkatársa lapunknak elmondta, Spanyolországban és Portugáliában a csatlakozást követően közel a felére csökkent a mezőgazdasági termelésben résztvevők száma, bár ebben a technikai modernizáció is szerepet játszhatott. Szintén pregnáns példa Dánia, ahol harminc évvel ezelőtt száznegyvenezer farm működött, 2002-ben már csak
negyvennyolcezer. Az ötmilliós népességgel rendelkező skandináv országban egyébként jelenleg csupán száznyolcvanezren foglalkoznak mezőgazdasággal, ennek ellenére a magyar viszonyokhoz képest elképesztő szervezettségnek és hatékonyságnak köszönhetően tizenötmillió ember számára elegendő élelmiszert termelnek meg, vagyis árucikkeik jelentős része exportra kerül. Csak összehasonlításul: a tízmilliós Magyarországon mintegy hétszázezren foglalkoznak mezőgazdasággal, és a kisegítő családtagokat beleszámolva a kétmilliót is eléri az "érintettek" száma. Ezért könnyen elképzelhető, hogy az ágazatból nálunk több százezren "kieshetnek", ráadásul senki sem tudja megmondani, mi lesz velük.
Somai Miklós szerint a kis területeken gazdálkodók kerülnek leginkább nehéz helyzetbe, hiszen ők lényegesen kevesebb támogatást kapnak majd az EU közös kasszájából. Részleges megoldási lehetőségként kínálkozik a gazdák értékesítési szövetkezetekbe való tömörülése, erre azonban hazánkban – a szövetkezetekkel kapcsolatos negatív történelmi tapasztalatok miatt – nem sok akarat mutatkozik. Pedig a pozitív példákból lehetne tanulni. Az írek, a görögök, a spanyolok és a portugálok csatlakozási tapasztalatait feldolgozó tanulmányában Somai rámutat: Írországban a mezőgazdasági cégek zömét – és egyben a feldolgozóüzemek többségét is – a farmerek hozták létre szövetkezeti formában. Esetükben nemcsak sikerült ír tulajdonban megtartani a feldolgozóipar "zászlóshajóit", hanem ezek a cégek már komoly külföldi érdekeltségekkel is rendelkeznek. Dániában az agráriumban bekövetkező centralizáció nyertesei szintén a farmerek lettek. Harminc éve például közel másfél ezer tejüzem volt az országban, ma már csak negyvenkettő, ám ezek többsége termelői tulajdonban van. Ezzel szemben nálunk az ágazat óriásai már most külföldi kézben vannak, és a nagygazdaságok iránt is egyre növekszik a határon túli érdeklődés
A csatlakozás árnyoldalaihoz tartozik az a tapasztalat is, miszerint az új tagországok mezőgazdaságának uniós importja jobban növekszik, mint az ugyanoda tartó exportjuk, vagyis az uniós termékek elözönlik a belföldi piacot, miközben a hazai termékekre – részben azok alacsony versenyképessége miatt – az EU nem vevő. Az 1986-ban csatlakozott Portugália esetében 1988 és 1995 között a kivitel másfélszeresére, a behozatal viszont háromszorosára bővült.
A magyar gazdák versenyképességét gyengíti, hogy esetükben az uniós támogatások csak fokozatosan érik el a 100 százalékos mértéket, a csatlakozás első évében a teljes összegnek csak 25 százalékát kapják meg, amit az állam maximum 55 százalékra egészíthet ki.
Somai Miklós tanulmánya leszögezi: az EU-csatlakozás nem csekély előnyöket kínál, ezeket azonban csak megfelelően felkészült gazdaságok, gazdaságcsoportok lesznek képesek kihasználni. Azok az országok, amelyeknek mezőgazdasága nagy hasznot húzott az unióból (mint például Írország), már a csatlakozást megelőzően jelentős összegeket áldozott az ágazat felkészítésére. Ezzel szemben – mint a tanulmányban olvasható – hazánkban az agrárium felkészítése gyakorlatilag elmaradt, az EU-követelményekkel kapcsolatos információk nem jutottak el a célközönséghez, és a rendelkezésre álló pénzeket sem megfelelő módon használták fel. "A mezőgazdaság a csatlakozás előtti legutolsó évekig is a politikai hatalmi és pénzszerzési akciók terepe maradt" – írja a szerző.
2004. 03. 05. (VIII/10)
