hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pialistán vagyunk
Egymillió alkoholista és 2,5 millió problémaivó

2003. 06. 09.
A hazánkban átlagosnak számított évi tíz liternyi szeszesital elfogyasztásával Magyarországnak sikerült "felzárkóznia" az európai élbolyhoz: Írországhoz, Nagy-Britanniához, Dániához. Ez a tíz liter – amely minőségileg lényegesen rosszabb italokat jelent – az államnak 700 milliárd forintjába kerül a WHO legfrissebb adatai szerint, hiszen a kezelés, a munkából való kiesés költségei mellett eltörpül az a 150 milliárd, ami az állam haszna a hazai alkoholfogyasztásból. A német Merck cég néhány éve forgalomba hozott gyógyszere, amely segítséget jelent az alkoholbetegségben szenvedők számára, mára a többi európai országhoz hasonlóan Magyarországon is     hozzáférhető, bár pillanatnyilag csak teljes áron vehető meg, mert a társadalombiztosítás nem támogatja.

"A spiritusz, az alkohol nem más, mint az etilalkohol (CH3-CH2-OH). Színtelen, illékony, kellemes illatú, égető ízű, gyúlékony folyadék, 78,3°C-on kezd forrni. Sejtölő méreg, az emberi szervezet védekezik ellene. A májsejtek fokozott tevékenységbe kezdenek, a felszívódás azonban megkezdődik, elsőként a gyomorban, onnan az emésztőcsatorna falán keresztül a véráramba jut, egyenletesen eloszlik, könnyedén bejut az agyba, terhesség esetén a köldökzsinóron keresztül a magzatba" – írja egy pszichológus az interneten olvasható tanulmányában. Ezek a száraz tények. A tanulmány írója kifejti továbbá az alkohol hatására deformálódó személyiség jellemzőit: én-mániát okoz, melynek gyökere a bizonytalanságban és feszültségben keresendő. A beteg egók uralkodni akarnak, a hatalommal való visszaélés már a családban elkezdődik. Az alkoholista énjét ugyanis követelődző, könyörtelen úr birtokolja, az alkohol, ezt kompenzálja az alkoholista a saját hatalomvágyának kiélésével. Az alkoholista én akkor sem normális, ha a véralkoholszint véletlenül éppen nulla. 

Az alkoholizmus okát nem lehet kigyomlálni a társadalomból, ez ugyanis a stressz, ami több-kevesebb mértékben együtt jár az élettel. Lehet mindennapos stressz, örökölt, vagy hirtelen felbukkanó, az emberi szervezet érzékeli, hogy valamit tennie kell. Kétféleképpen állíthatjuk hadrendbe a hormonjainkat: küzdelemre vagy menekülésre. Magyarországon 

a menekülésre kondicionált hormonok jelentős bevételt jelentenek a nemzetgazdaságnak. A kiadásokat viszont még ennél is jobban növeli az alkohol mértéktelen fogyasztása, ugyanis az évtizedeken keresztül kezelésre szoruló betegeket döntően az alkoholfogyasztás és a dohányzás "termeli". A WHO adatai szerint Magyarországon évente 250 milliárdot költenek alkoholra, ebből 150 milliárd az állam bevétele. A kiadások már nem feltétlen közvetlenül jelentkeznek, közvetve azonban – a kár, amit a munkából való kiesés okoz, az alkoholisták kezelési költségei – mintegy 700 milliárdra tehetőek. Férfiaknál 60 gr, nők esetében 20 gr napi alkoholmennyiség rendszeres fogyasztása elkerülhetetlenül tartós károsodásokat okoz, először a májban, azután az agyban, a szívben, de a légzőszervi megbetegedések is gyakoribbá válnak, és természetesen a balesetveszély is megnövekszik – derült ki egy nemrégiben háziorvosok és pszichológusok részvételével megtartott budapesti konferencián "Alkoholizmus: kihívás és válasz" címmel. Bár nem mindig lehet tudni, hogy a feszültség vezet az alkoholfüggőséghez, vagy az alkoholfüggőség vált ki szorongásos tüneteket, mindenesetre érdekes adalék, hogy súlyos pszichiátriai betegségek állhatnak szoros kapcsolatban az alkoholbetegséggel, például a
depresszió, skizofrénia, rögeszmés betegségek. Tipikusan iszákosbetegség a demencia, azaz elbutulás, a Korsakoff-szindrómaként ismert betegség. A népi rigmus szerint az alkohol butít, nyomorba dönt és öl – ebben a sorrendben. 

Míg Magyarországon minden tizedik ember alkoholista, azaz nagyjából egymillió, addig ennek duplája mérgezi magát alkalomszerűen alkohollal – hangzott el a fent említett "Alkoholizmus: kihívás és válasz" konferencián. Az egyik napilapnak adott nyilatkozatában a vezető addiktológus főorvos, Szentesi Péter azt is elmondta, hogy természetesen a jelenlegi trend, a drog terjedése méltán vonja magára az egészségügy és az állami szervek figyelmét, az a tény azonban, hogy a drogosok háromnegyed része alkoholról áll át különféle drogokra, ismét előtérbe helyezheti az alkoholizmus problémáját. Világszerte 16 millió ember szenved az alkoholfogyasztáshoz közvetlenül társuló betegségben – olvashatjuk a Merck gyógyszergyár honlapján. A magyarok nem állnak egyedül, látszik ez abból is, hogy a német cég néhány éve forgalomba hozott gyógyszerét Európa-szerte nem egy országban támogatja az egészségbiztosító, nyilván a kereslet miatt. Magyarországon most kerül forgalomba az acamprosate hatóanyagú gyógyszer, amely a központi idegrendszernek pontosan azon receptoraira gyakorol hatást, amelyekre az alkohol, így csökkenti az alkohol utáni éhséget. Szinte valamennyi európai országban használják már a gyógyszert az alkoholfüggőség kezelésére. Többnyire pszichológusok vagy pszichiáterek, illetve háziorvosok írják fel, hiszen az alkoholizmus egyik legjellegzetesebb vonása a tagadás, a betegekkel tehát először is el kell fogadtatni, hogy betegek. A kúra minimum hat hónapig tart, de többnyire egy évig javasolják a tabletta szedését, amit az akut elvonási szakaszt követően lehet elkezdeni. "Nagyon jók az eredmények" – mondta el lapunknak a cég képviselője, emellett jelentősen képes csökkenteni a költségeket, hiszen nem feltétlenül van szükség a megvonási tünetek kezelésére, a kórházi és a rehabilitációs költségek csökkennek, és nem utolsósorban a munkából való kiesés ideje is csökken. A gazdagabb nyugat-európai országokban jelentős a támogatottsága – ők megengedhetik maguknak, hogy még gazdagabbak legyenek. Hollandiában és Ausztriában 100 százalékos, Svájcban 90, Franciaországban 65, érdekes módon Szlovákia is megengedheti magának, hogy 100 százalékos támogatást nyújtson. Hazánkban pillanatnyilag egy sorsával szembenézni hajlandó alkoholbeteg havonta hozzávetőleg 16 ezer forintért jut(hatna) hozzá a szükséges adaghoz – minimum hat, de inkább tizenkét hónapon keresztül, a kívánt hatás elérése érdekében. Ez annak a 340 ezerre becsült, végstádiumban lévő alkoholistának, akik már amúgy sem kezeltethetik magukat, nem oszt, nem szoroz – a még kezelésre alkalmas több százezer alkoholbetegnek azonban igencsak meg kellene tanulnia szorozni, ha igénybe akarnák venni a tabletta segítségét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!