hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A befekvők vagy a befektetők java
A kórháztörvény viszontagságai

2003. 06. 30.
Mádl Ferenc köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az úgynevezett kórháztörvényt, a kormánytöbbség azonban változatlan formában megszavazta azt. Mádl aggályosnak tartotta, hogy profitorientált vállalkozások vehetik át a közkórházak működtetését. Az ellenzék kivonult a jogszabályról döntő ülésről, mivel szerintük annak összehívása házszabály-, és alkotmányellenes volt. Álláspontjuk szerint a kórháztörvény semmisnek tekinthető.



Az ellenzék kivonulása után a kormányoldal újból elfogadta a kórháztörvényt Fotó: MTI

Mint arról múlt heti számunkban írtunk, az új törvény lehetővé teszi, hogy az állam, vagy az önkormányzat vállalkozássá alakítsa az általa üzemeltetett egészségügyi intézményt. Így pályázatokon keresztül magán- és jogi személyek készpénz ellenében maximum 49 százalékos részesedést szerezhetnek az adott intézményben. Bár a kórháztörvényt az Országgyűlés a múlt héten elfogadta, Mádl Ferenc köztársasági elnök azt nem írta alá, ehelyett megfontolásra visszaküldte a képviselőknek. (A köztársasági elnöknek az Országgyűlés által elfogadott törvényekkel kapcsolatban három lehetősége van: aláírja és kihirdeti; ha alkotmányos aggályai vannak, előzetes normakontrollt kérhet az Alkotmánybíróságtól; illetve ha a törvény egyes részeivel nem ért egyet, újbóli megfontolásra visszaküldheti az Országgyűlésnek. Ez utóbbi esetben azonban a "második körben" már alá kell írnia a jogszabályt.) Mádl – valamint az ellenzék és több szakmai fórum is – veszélyesnek tartja, hogy a profitorientált vállalkozások egészségügyben történő térnyerése "hatásaiban nehezen végiggondolható" folyamatokat indíthat el. Szavai szerint fennáll a veszélye, hogy a magas szint? ellátáshoz való egyenlő hozzáférés esélye jelentősen csökken, "hiszen az említett vállalkozások nyilvánvalóan a számukra legvonzóbb kórházakban kezdeményeznek beruházásokat", míg más helyeken ez nem történik meg.

A kormány változatlan formában terjesztette be az Országgyűlés elé a törvényt. Annak érdekében, hogy a nyári szünet előtti utolsó ülésnapon meg tudják azt szavazni, egy rendkívüli ülés összehívását kezdeményezték – ugyanarra a napra. Az ellenzék szerint ez házszabály- és alkotmányellenes megoldás volt, ezért kivonult az ülésről. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint ezért a kórháztörvény is semmisnek tekinthető. A politikus bejelentette: a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul az ügyben. Rogán sajtótájékoztatóján annak a véleményének is hangot adott, miszerint a kormánytöbbség a megfontolásra visszaküldött törvény változtatás nélküli elfogadásával "megalázta Mádl Ferencet".

Kormánypárti politikusok szerint a rendkívüli ülés összehívása a jogszabályoknak megfelelően történt. Göndör István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese Rogán szavaira reagálva elmondta: "A Fidesz mindent elkövet, hogy ne a kórháztörvény tartalmi kérdéseivel, hanem formai kérdésekkel foglalkozzanak az emberek."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!