hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kötelességből optimisták
Politikusvárakozások 2001

2001. 01. 06.
Az évezred első éve fordulatot jelent majd a parlament életében is – hallhatjuk a médiában napok óta a miniszterelnök és a kormány többi tagjának konszolidációt ígérő szavait. A 2000-es "botrány-krónika" után ez minden bizonnyal egybecseng a választópolgárok óhajával is. A Hetek megpróbálta befogni 2001 előszelét, ezért négy meghatározó párt négy meghatározó politikusát kerestük meg kérdéseinkkel az új évre vonatkozóan.

Mátrai Márta, a Fidesz–MPP parlamenti frakcióigazgatója a sikertörténet folytatását várja 2001-ben is. "Azt gondolom, példátlan volt az az időszak, amelyet maga mögött hagy Magyarország. 2001-től a költségvetés cél-kitűzéseinek megvalósítását várjuk, nevezetesen az életszínvonal növelését, a családtámogatás tovább folytatását, otthonteremtést, a kis- és középvállalkozások mozgásterének bővülését." A költségvetési vitákat Mátrai szerint nem fogják hiányolni, így is feszített munka várható a parlamentben. "Nagyon sok törvényalkotási feladat vár ránk. Itt van például a kormány által beterjesztett nemzeti földalap, az egyházakról szóló törvény módosítása, az alkotmánymódosítás, ami maga után vonja például a haderőreformot, és várható a médiatörvény módosítása is." Nehézségekre nem számít a Fidesz–MPP politikusa, ha újabb katasztrófa nem sújtja az országot. Véleménye szerint tavaly is csupán ezek a külső körülmények gátolták a kormányt. Lapunk kérdésére, hogy a parlamentben eluralkodott radikális hangnem változni fog-e, Mátrai Márta kifejtette: reméli, hogy az ellenzék felhagy a tagadás módszerével, és a kétharmados törvények tekintetében konstruktív együttműködés alakul majd ki.

Kiszely Katalin, a Független Kisgazdapárt parlamenti képviselője, a jövőt illetően 

kifejezte: nem tart pozitív változásoktól. Az eddig kialakult tendenciák szerinte folytatódni fognak, beleértve a botrányokat és az eldurvult parlamenti hangnemet is. Azért hozzátette: politikusként kötelességből optimista.

Szentiványi István, az SZDSZ új frakcióvezetője a Hetek kérdésére leszögezte: optimistán látja a jövőt. "Azt remélem a következő évtől, hogy az SZDSZ népszerűsé-gének növekedése töretlenül folytatódni fog, s hogy az SZDSZ 2001 végére már egyértelműen egy harmadik középerőként fog megjelenni, amelyik komolyan esélyes arra, hogy a választások egyik fontos szereplője legyen." A frakcióvezető elmondta: ehhez a frakció tagjai részéről aktív részvétel szükséges a választókörzetek, a különféle civil szervezetek munkájában, és fontosnak tartja még a médiával való szorosabb együttműködést is. A parlament működésével kapcsolatban az SZDSZ politikusa kifejtette: véleménye szerint a kormány tudatosan korlátozza a parlament szerepét, erre irányult a kétéves költségvetés megszavazása is. "Nem vagyok optimista abban, hogy e téren bármi változás történne" – mondta Szentiványi. A durva parlamenti hangnem szerinte sem enyhül majd 2001-ben. "Sőt, ahogy közelednek a választások, a Fideszben is tudják, hogy nagy a tét, és nem csak az, hogy hatalmon maradnak-e. Egyesek számára többről is szó van. Nem lesz semmi a kormány által beígért konszolidációból – egy nagyon kemény és nem túl gusztusos választási harcra kell felkészülni. A mi választási kampányunk nem fog alkalmazkodni ehhez a sárdobálós és útszéli hangnemhez" – ígérte végezetül az SZDSZ frakcióvezetője.

Az MSZP-ben szintén a közelmúltban választottak új frakcióvezetőt. Nagy Sándor ellenjelöltje Lamperth Mónika volt, aki lapunknak elmondta: az új vezetővel minden bizonnyal új elgondolások fognak megvalósulni a frakció munkájában. Lamperth Mónika azt várja az új évtől, hogy az MSZP-frakció Nagy Sándor frakcióvezetővel együttműködve meg fogja valósítani az elképzeléseit. Ahhoz azonban, hogy az együttműködés a kormánypártokkal is megvalósuljon, véleménye szerint nem nekik kell megtenni az első lépést. "Nem mi voltunk azok, akik a parlamentben férgekkel és nyüvekkel hozakodtunk elő, tehát én úgy gondolom, hogy ebben a kormánypár-toknak van adósságuk a magyar közélet felé." A kormány konszolidációs, megegyezős ígéreteire reagálva elmondta: "Eddig is voltak kétharmados törvények, és mi eddig is nyitottak voltunk arra, hogy erről tárgyaljunk, nem kell ehhez most a Fidesznek és Szájer Józsefnek feltalálni a spanyolviaszt." Arra a kérdésre, hogy hol vannak elrejtve a 2001-es esztendő "aknái", az MSZP politikusa kifejtette: kevés figyelem fordítódik az emberek mindennapi problémáira. "Szeretném, ha ezzel törődne a kormány, és nem azzal, hogy a 2002-es koalíciós szövetségek hogyan alakulnak a kisgazdapárt, a Fidesz, az MDF között. Több mint egy év van hátra a választásokig, és én egy kicsit ízléstelennek tartom, hogy a kormány számára csak a hatalmi kérdések fontosak."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!