hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nemzetek átvonulása
Turisták viszontagságai Magyarországon

2000. 07. 29.
Hatnyelv? szórólap várja majd az autóval hazánkba érkező turistákat a határon – jelentette az ORFK. A zsebmetszők, "csencselők", a magukat rendőrnek kiadó valutázók és a "városnéző taxisok" után megjelentek az "útonállók", akik már másfél éve szedik áldozataikat a Budapest–Bécs autópályán. Bármely ország honlapjára látogatunk is, a követségek mindenhol első helyen említik a konzulátusok címét, ahol a turista segítségére lesznek, ha bajba kerül. A követségek általában szoros együttműködésre törekednek a helyi rendőrséggel. Az általuk nyújtott "szolgáltatások" ugyanakkor híven tükrözik a nemzeti karakterek végtelen variációját.



Váci utcai vendégvárók (képeink illusztrációk)    Fotók: Somorjai

Az amerikai turista például tervez. Leül otthon az internet elé, kikeresi a
célország követségének honlapját, és lelkiismeretesen átböngészi. Nem azért
dolgozik, hogy utána ne legyen miből ennie, és csak a szolgáltatás minőségével
arányos árat hajlandó megfizetni. Őt is így fizetik. Más ország állampolgáraival
ellentétben ő nem kifejezetten jogorvoslás céljából jelzi a panaszait a
követségen, hanem szolidaritásból. Ha valamilyen atrocitás éri, azonnal jelzi a
konzulátuson, hogy az adat felkerülhessen az internetre, és az utána érkezők
elkerülhessék a buktatót. Edward Kemp, az amerikai nagykövetség sajtótitkára a
Heteknek elmondta: a bejelentések nyomán még inkriminált éttermek és bárok címét
is feltüntette a honlapon. A tapasztalatok szerint a hazánkba látogató amerikai
turisták az ott feltüntetett tanácsokat komolyan veszik, és – mondhatni –
lelkiismeretesen meg is tartják. Az amerikai sajtótitkár elmondta azt is, hogy bár a
határainkat súroló háború elrettentette néhány honfitársát az utazástól, idén
ismét a szokott számban érkeznek hozzánk az Egyesült Államokból.



Vízitaxi a Balatonon. Itt senki nem állja útjukat    Fotó: MTI

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!