hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Autós tragédiák

2000. 06. 03.
Az 1999-es év halálos kimenetel? közúti baleseteinek több mint ötven százaléka a gyorsforgalmi utak és autópályák hiánya miatt túlzsúfolt, sok helyütt igen rossz minőség? főútvonalakon történt. Az elmúlt hétvégi tragikus közúti baleset – melynek során egyszerre heten vesztették életüket – is azon a 6-os főúton történt, amit a több éve, több változatban forgalomban lévő tervek alapján már a déli autópályának kellene tehermentesítenie. Hazánk egyébként a közlekedésbiztonság szempontjából az európai országokhoz viszonyítva a középmezőny végén foglal helyet. Szakértők szerint azonban ez nem a magyar gépjárművezetők felkészületlenségével, sokkal inkább az úthálózat korszerűtlenségével magyarázható.

Magyarország közútjain az elmúlt hétvégén, szombaton este és vasárnap
összesen tizenketten vesztették életüket; emellett 53 személyi sérüléses
balesetben 48 helyszínről szállítottak el a mentők súlyos, illetve könnyebb
sérülteket. Vasárnap hajnalban egy Volkswagen Golf egy Suzukival ütközött öszsze,
és a karambol során két kisgyermek kivételével mindkét kocsi utasai – összesen
heten – életüket vesztették. A helyszíni vizsgálatok szerint a karambol eddig
tisztázatlan okokból következett be, de a rendőrség valószínűsíti, hogy a 120
km/órás sebességgel haladó Suzuki vezetője hátrafordult a gyerekekhez, és eközben
elkapta a kormányt: a kocsi így tért át az út túloldalára, és ütközött az
ugyancsak a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel közlekedő Golffal.

A fekete hétvége szomorú statisztikája meredeken kiugrik a hétvégi balesetekről
szóló összefoglalók közül, hiszen a szombat esték és vasárnapok átlagosan
"csak" 2-3 életet követelnek. Az éves statisztikát nézve egyébként 1999-ben
közel 19 ezer személyi sérüléssel járó baleset történt Magyarország közútjain,
amiből több mint ezer végződött halállal. A rendőrségi összesítés szerint száz
baleset közül tizenegyet az alkohol számlájára lehet írni, a konkrét okok
tekintetében pedig a gyorshajtás és az elsőbbség meg nem adása a listavezető: a
kettő együtt a balesetek közel felét okozza. Elgondolkodtató, hogy az öszszes
balesetek több mint 50 százaléka a főútvonalakon történik. Egy lapunknak
nyilatkozó közlekedési szakember szerint hazánk főútvonalai – és általában a
frekventált közútjai – túlterheltek, nem egy helyen ésszerűtlenül vannak
megtervezve, a karbantartásukat pedig az illetékesek évről évre halasztják,
mondván, nincs rá pénz. Az elmúlt év "halálútjai" a 3-as, 4-es, 5-ös és 6-os
főútvonalakon voltak: a magyarországi összes halálos baleseteknek majdnem 10
százaléka ezen a négy útszakaszon történt.

Az esetek nagy számának ellenére – mint az éves statisztikákból kitűnik – a
magyar közlekedés biztonsága 1990-től fokozatosan javul: tíz év alatt mintegy 30
százalékkal lettek jobbak a közlekedésbiztonság mutatói. "Ennek oka elsősorban a
szigorúbb rendőrségi fellépésben keresendő: a sűr?bb ellenőrzések, keményebb
bírságok, büntetések évről évre néhány százalékkal csökkentik a közúti
balesetek számát" – adott tájékoztatást a Heteknek Kemenes Miklós ezredes, a
Budapesti Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési osztályának vezetője. Az ezredes
azonban kiemelte, hogy a javulás ellenére közlekedésbiztonság szempontjából
hazánk, az európai országokat tekintve, még mindig csupán a középmezőny végén
foglal helyet. "Bár a magyar vezetők jogkövető magatartása hagy némi
kívánnivalót maga után, mégsem a felkészületlenség az első számú oka a sok
balesetnek" – magyarázta Kemenes Miklós. Mint mondta, a helyzet radikális
javulásához leginkább – a rendőrség szigorán kívül – új autópályákra,
illetve gyorsforgalmi úthálózatra, a meglévő úthálózatok javítására,
korszerűsítésére, valamint az utakon futó gépjárművek műszaki
felkészültségének javítására lenne szükség. Egyre inkább kívánatos ezen
kívül az EU-konform jogszabályok, illetve jelzőrendszer kialakítása is. A szakértő
reménykedik benne, hogy ezen a területen a nyugati országokhoz viszonyított, mintegy
15 éves lemaradásunk nagy részét hazánk 2010-ig behozhatja.


A frontidőszak



"Nagyon kevés ember van, akinek a szervezete nem reagál valamilyen szinten az időjárás
változásaira. Közlekedési szempontból a melegfronti hatás gyakorol a legnegatívabb
hatást az emberi szervezetre: az ember fáradékonyabb lesz, lassul a reakcióideje,
rosszabb esetben szívinfarktust is kaphat az, aki erre hajlamosabb. Az emberi szervezet már
a kisebb klímaváltozásokra is érzékenyen reagálhat. Így például a nyár beálltával
kirobbanó meleg napok alkalmával is ajánlatos körültekintőbben, óvatosabban vezetni"
– nyilatkozta a Heteknek Török László meteorológus.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!