hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hidegvérrel gyilkoló fiatalok
Új generáció

1999. 07. 10.
A bűnelkövetők új nemzedéke jelent meg Magyarországon. Míg korábban a nézeteltéréseket "mindöszsze" egy veréssel intézték el a fiatal bűnözök egymás között, addig ma már egyre kegyetlenebbül tesznek pontot a vitás kérdésekre: gyakorta kegyetlenül kivégzik a gyengébbet. Szakértők szerint a fiatalok feszültségmegoldó eszközei között egyre nagyobb szerepet kap az agresszivitás.



Elfogták a 16 éves fiú gyilkosát. Sokkoló tények    Fotó: MTI

A rendőrség elfogta annak a 16 éves fiúnak a feltételezett gyilkosait, akit tavaly
novemberben lőttek le az újpesti Duna-part közelében. A fiút – akit a sajtó többször
drogkereskedőként említett – a korábbi találgatásokkal ellentétben nem a kábítószer,
hanem egy párezer forintos autós rádiómagnó körüli vita miatt lőtték le. Az autós
rádiómagnót a 16 éves A. András adta el a gyilkosság egyik gyanúsítottjának,
akinek több kifogása is volt az áruval kapcsolatban. Emiatt "kisebb" nézeteltérés
alakult ki közöttük, ami végül A. András hidegvérrel való meggyilkolásáig
fajult. Hét hónapos nyomozás vezette el a rendőröket a három feltételezett elkövetőhöz,
akik közül az egyik felnőtt, a másik kettő pedig fiatalkorú. A fiatalok elfogásuk
után részletes beismerő vallomást tettek. Lakásuk átkutatásakor a rendőrök nagy
mennyiség? fegyvert és lőszert találtak.

Rendőrségi statisztikák szerint az összbűnözésen belül évek óta nő a fiatalkorú
bűnelkövetők aránya, és ezen bűncselekmények között – a még mindig vezető lopások
mellett – egyre nagyobb számban jelennek meg az erőszakos cselekmények, így a
gyilkosság is. Dr. Kis Géza kriminálpszichológus szerint ennek okát az egyre növekvő
társadalmi feszültségekben, a család szerepének leértékelődésében kell keresni.
"Annak idején nagyon büszkék voltunk a nők munkába állítására, de ezzel a család
elveszítette a jellegét; a nő szerepe a családban jelentősen megváltozott. Lehet,
hogy ez anyagilag jobb, de érzelmileg, a gyermeknevelés és a család összetartása
szempontjából csak ártott a családnak" – mutatott rá a szakember.

A szülők – mondta Kis – saját, nem kevés problémájuk miatt kevesebbet és ingerültebben
foglalkoznak még a kisgyerekekkel is, akik pedig "nagyon érzékeny műszerek". Sok
családban a gyerekek, főleg a serdülőkorban lévők egyre inkább elhidegülnek a családjuktól,
mert a felnőttek körében, azok idegessége, feszültsége folytán nem találják meg
azokat az alapvető érzelmi kielégüléseket, sikerélményeket, védettséget amelyek
egyébként szükségesek a normális fejlődéshez.

"Másrészt viszont a televízió is nagyon leszűkítette a családdal együtt töltött
időt. Az abban látott agresszivitás egyre inkább megjelenik a gyerekek feszültségmegoldó
tevékenységében is" – hangsúlyozta a szakember. Arra a kérdésre, hogy mi lesz
azokkal a fiatalokkal, akiket évekre "lecsuknak", amikor nekik is családot és
egzisztenciát kell(ene) alapítaniuk, s egy normál életvitel elsajátításával
kellene foglakozniuk, Kis úr elmondta: "Ismerve a fiatalkorúak börtönében
tapasztalható prizonizációs hatást (a prizonizáció az elítéltek kedvezőtlen egymásra
hatását jelenti), túlzottan optimista nem vagyok. Elvileg lehetséges, hogy szabadulásuk
után be tudjanak épülni a társadalomba, de sajnos az esetek többségében tényleg
csak elvileg."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!