Lévai Sándor 1930-ban született, gyermekéveit Kemencén, egy börzsönyi kis faluban töltötte. Édesapja, a falu jegyzője otthon is fegyelmet és rendet követelt, jól kiegészítették egymást 23 évvel fiatalabb, melegszívű, művészetkedvelő feleségével. A családhoz tartozott Veres ángyi, a ház nagyszájú mindenese, aki régi históriákkal és palóc dalokkal járult hozzá a Lévai gyerekek kulturális örökségéhez. Sándor kézügyessége korán megmutatkozott, a családi krónikák szerint már kiskorában abban lelte kedvét, hogy állatfigurákat formált a falu környékén található agyagból. 12 éves volt, amikor édesapja nyugdíjba ment, s egy közeli kisvárosba, Ipolyságra költöztek. Itt vészelték át a második világháborút, azonban hamarosan kiutasították őket a csehszlovák hatóságok. Fejenként 30 kilós csomagjukkal tértek vissza Kemencére, ahol Veres ángyi fogadta be őket. Ipolyságon elkezdett gimnáziumi tanulmányait Sándor nem folytathatta, ötödik és hatodik osztályból magántanulóként tett vizsgát. Ezután felvételt nyert a balassagyarmati Madách Imre Népi Kollégiumba, ahol „a tananyagon túl a demokrácia és az önkormányzat művészete volt a lecke”, hétvégenként pedig a Csillebérci Úttörőtábort építették. Sikeresen felvételizett a Magyar Iparművészeti Főiskolára és a Zivatar utcai népi kollégiumba, ahonnan azonban hamarosan többedmagával távoznia kellett – mint utólag rájöttek, a „felmenőikben volt a hiba”.
Új műfaj születik
A Magyar Iparművészeti Főiskola díszlet- és jelmeztervező szakán a munka megszállottja lett. Mentora, Bod László 1955-ben az Állami Bábszínházhoz szerződtette a fiatal művészt. Alig egy éve dolgozott a Bábszínházban, amikor mesterét egy pártkáder váltotta az igazgatói székben, ezért több társával együtt Győrbe távozott. Két évad múltán társaival együtt visszatért a Bábszínházba, ahol belevetette magát a munkába: nemcsak tervezett, de szerepeket is játszott. Megint csalódnia kellett, ezért 1960-ban felmondott. Ekkor csöppent az éppen születő, alakulóban levő televíziózásba. A gyermekműsorok között egyre több lett a bábos történet, s a tervezői feladatokat természetesen az ekkorra már számos bábszínházi darabban tapasztalatot szerzett Lévai kapta. Mivel rögzítésre ebben az időben még nem volt mód, a műsorok kizárólag élőben mentek, amihez viszont rengeteg próba és pontos képi forgatókönyv volt szükséges. A kesztyűs báb Lévai tehetségének köszönhetően a korszak sztárja lett. Heti egy élő adással indult a Futrinka utca története, és azonnal bebizonyosodott, hogy a bábjátéknak helye van a televízióban. Egyfajta szappanopera szerepet töltött be – egy ország várta a folytatásokat –, ugyanakkor a magyar gyerekirodalom legjobbjai írtak bábjátékokat a televízió számára. A hetente jelentkező sorozatok mellett készültek nagy mesejátékok is, mint például az 53 perces Süsü, a sárkány.
2017. 01.13. (XXI/02)
