Alfredo James Pacino színészgenerációjának egyik legjobban képzett
képviselője, rejtélyes üzenetű filmjeiben titokzatos, sejtelmes alakokat
személyesít meg a legszívesebben. A Vanity Fair amerikai magazin szerint Al
legjobb filmjei a hatalom paradox megnyilvánulásairól szólnak, többnyire az
alvilághoz vagy az igazságosztókhoz kapcsolódva. Hollywood elismerése dacára
Pacino fényűzés nélkül, egyedül éli puritán életét szerény manhattani
albérletében kedvenceivel, Shakespearrel, Brechttel és Beethovennel.
Hallgatag, érdekes ember benyomását kelti, még az újságíró dörzsöltsége,
valamint a majd harminc éve zajló beszélgetéseik is kevésnek bizonyultak ahhoz,
hogy kiderüljön, valójában milyen szerzet. Ő maga azt állítja: „a munkám mondja
el igazán, ki is vagyok. A munkám szinte az életem.”
Szülei olaszok, míg nagyszülei a maffia szülőhazájából, a szicíliai Corleone
városából emigráltak. Al Kelet-Harlemben született, és egy igazi
olvasztótégelyben, a sokszínű Dél-Bronxban nőtt fel kilencedmagával,
nagynénikkel, nagybácsikkal és azok gyerekeivel lakott egy háromszobás lakásban,
nyomorúságban. Apja már csecsemőkorában elhagyta őket. Mint a legtöbb gyerek, ő
is profi baseballjátékosnak készült. Kilencévesen cigarettázott, tízévesen a
dohányt rágta, majd egy évvel később már pipázott. Mivel lépten-nyomon a
színészeket utánozta, már tizenkét évesen Marlon Brandónak nézték, ezért a Sonny
becenévre hallgató Alt később Színésznek is hívták. Elmondása szerint egy
belevaló new york-i Huckleberry Finnhez hasonló életet élt. Anyja és nagyapja,
de valójában az „utca” nevelte. Tizenhét évesen kidobták az iskolából. Ivott,
digókkal lógott, bajt kevert, a taníttatásra szánt pénz is elfogyott, így
dolgoznia kellett. Imádta a munkát: volt kifutófiú, cipőbolti eladó, áruházi
ellenőr, újságárus, cipőpucoló, költöztető, küldönc, jegyszedő, kerékpáros
futár, zöldségfarmon paradicsomot válogatott, és friss gyümölcsöt törölgetett
fényesre.
Már tinédzserkorában néhány évig együtt élt egy nővel. Albérletekben lakott,
nyomornegyedekben, lepukkant panziókban, volt hajléktalan is, majd mikor
rátalált egy falicsapos zugra, az maga volt az éden. A „család” vidékre
költözött, így a siheder Al teljesen egyedül maradt a városban. Tizenkilenc
volt, amikor Charles Laughton ismert színésztanár azt mondta neki: „Belőled nagy
sztár lesz.” A rendőrség rövidesen letartóztatta tiltott fegyverviselés miatt,
és a színitanodából is kicsapták. Anyja korai, majd nagyapja hirtelen halála
nagyon megviselte. Letette a bojlerszerelői vizsgát, és épületgondnok lett, ami
ingyenszállással járt. Huszonhat évesen kapott először pénzes szerepeket.
Játszott bankrablót, maffiózót, kubai drogkereskedőt, autóversenyzőt, tangózó,
vak alezredest, ördögi ügyvédet, shakespeare-i antihőst. A történelmi
fordulópontot a gengsztercsalád epikus története hozta el számára. Michael
Corleone enigmatikus figuráját keltette életre a Keresztapa című
maffiakultuszfilmben, melynek figuráját az utcán sétálva dolgozta ki. A film
meglepő és órási siker volt az Egyesült Államokban. Pacino „szerencsés”
genetikája miatt már első blikkre is igazi maffiaarc, s ez Francis Ford
Coppolának is szemet szúrt, így a film Pacinónak felhívás volt keringőre. A
rendezőnek jó pár kört kellett futnia, hogy meggyőzze a Paramount Pictures
befektetőit az eddig két filmszerep tapasztalatával rendelkező Alról. A film
Oscar-jelölést hozott az akkor mindössze harmincegy éves Alnak, a legjobb
rendezői díjat pedig a harminckét éves Coppolának. Később, többek között olyan
filmtörténetileg meghatározó alkotásokban játszott, mint A Keresztapa 2. és 3.
része, a Serpico, Kánikulai délután, Dick Tracy, Egy asszony illata vagy a
Velencei kalmár. Hét ízben jelölték az akadémiai díjra, és huszonegy évvel az
első jelölést követően kapta meg az Oscart az Egy asszony illata vak
alezredesének alakításáért. A közvélemény a jutalmat kétséget kizáróan
vigaszdíjnak, az eddig nem honorált életmű kései elismerésének tartja.
Pacino a kamera és a színpad között ingázik: film- és színpadi színész
szimultán, elmondja, hogy tápláló gyökerei a színházból erednek. Brecht, ONiell,
Mamet és az örök kedvenc Shakespeare érinti meg elsősorban.
A hatvanas évek közepén zenés bohózatokat is írt zenész barátjával, majd
raktárakban, pincékben vitte színre a darabot. Tizennégy évesen Csehov Sirálya
jelentette számára a zöld lámpát a színipálya felé. Szerepeit a részletekig
kidolgozza. Elhatározta, hogy megszeretteti Shakespeare-t az amerikaiakkal,
mivel „Shakespeare olyan író, aki a leginkább meg tudja szólítani az emberben
azt, ami emberi benne”.
A hírnévre legyint, a hollywoodi pucc számára teher, „csak letöri az ember
szárnyait”. Vélekedése szerint, ha nem színész lenne, valószínűleg
csomagszállítóként dolgozna egy óriásvállalatnál. Kizárólag szenvedéllyel és nem
(csak) pénzért dolgozik. Ha a színészetet állásnak tekintette volna, már régen
felmondott volna magának, mondta egy ízben. Kollégái egytől-egyig nagy
tisztelettel említik a nevét, munkájában percíz, színésztársaival korrekt,
segítőkész, és rendkívüli intelligenciával, pikírt humorral bír. Robert De
Niróval sokszor oroztak el szerepeket egymás elől, és sokan egymás riválisává is
próbálták tenni őket, mindhiába.
Állítólag magánéletének „falait” nehéz lebontani: soha nem házasodott meg. Apja
viszont ötször is. Talán ez a tény vagy valamiféle egoizmus tartja távol az
univerzális kérdéstől? Mindig is viaskodott a házasság-gyerek témával, bár
ötvenen felül szembesült a realitással: „nagyon sok önző döntésem volt életem
folyamán, nárcisztikus elhagyatottságból és depresszióból próbáltam kilábalni.
Nem jó egyedül élni, jó lenne, ha valakivel átélhetném az élet dolgait. Volt
néhány alkalom, amikor megházasodhattam volna, néha úgy érzem, meg kellett volna
tennem, legalább egyszer, de lehet, hogy nem hiszek benne. Úgy érzem, nem állok
rá még készen.” „Egy nő legyen jó szakács és jó barát”– summázta a társ
esszenciáját. Együtt élt Diane Keaton színésznővel, Beverly DAngelo pedig
ikreket szült neki. Bevallása szerint egész életében félt a nőktől, a
leghosszabb kapcsolata öt évig tartott. Ám mióta két anyától három gyermeke
megszületett – egy ma tizenkilenc éves lány és két hatéves iker –, a hatvanhét
éves Al másként látja a világot. „Három gyerekem van, és több örömöt okoznak
nekem, mint akármi más az egész eddigi életemben” – lelkendezik a „Keresztapa”.
Szabadidejében „bogaraihoz” menekül: sakkozik, klasszikus zenével, irodalmi
művekkel pallérozza elméjét, pénteken nem eszik húst, pókerezik és zenélget.
A Született július 4-én, a Drágán add az életed, az Apokalipszis most és a
Csillagok háborúja filmek főszerepeit visszautasító színész mindössze anynyit
kér, hogy ha egyszer meghal, azt írják a sírjára: „Épp hogy rendezni kezdte az
életét. Tíz vagy tizenöt év múlva akár boldog is lehetett volna. Mekkora
haladás!”
2007. 11. 23. (XI/47)
