hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kis veréb ámokfutása
Edith Piaf

2007. 07. 10.
Tizenöt perces ováció fogadta Olivier Dahan La Mome/La Vie en Rose című életrajzi művét a februárban megrendezett 57. Berlinialén. Az Edith Piaf sorsát feldolgozó filmprodukció a művésznő halálának negyvenedik évfordulójára készült. Az alkotás némileg árnyaltan foglalja össze a „szent szörnyeteg” mindössze negyvenhét évet felölelő önpusztító életét.

Nagy várakozással vetettem magam a mozi foteljába a két és fél órába
gyömöszölt, francia–angol–cseh koprodukcióban készült Piaf-film vetítésén. Ám a
La Mome Piaf, azaz a kis veréb/Verebecske című film kissé elnagyolva és
kíméletesen kezeli a sanzonkirálynő despota jellemét, folytatódik tehát a
mítoszgyártás. Piaf a néző számára egy vagány, időnként spicces, de mégis
aranyos „kismadár”, a rendező kisebb botlásokként prezentálja önpusztító,
szexuálisan velejéig romlott, egoista életét, aki úgy fogyasztotta a férfiakat
és a morfiumot, mint más a kávét. A véget követő, már-már kötelezően elvárt
intellektuális csendben szimpátia és empátia kavarog, holott autentikusabb képet
is kaphattunk volna arról, aki „nem bánt meg semmit sem”.

„Rózsaszínű élet”?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!