„Velem kétségtelenül jobban azonosulhatnak a nők, mint Liz Taylorral” –
mondta egyszer Meryl Streep, akit a legváltozatosabb nőalakok hiteles
megformálása miatt korunk legkiválóbb amerikai színésznőjének tartanak. Színpadi
színészként indult, s maga is meglepődött azon, mennyivel könnyebb a film révén
sikeressé válni – tizenhárom eddigi Oscar-jelölésével csúcstartónak számít. Két
ízben nyerte el a szobrocskát, először a Kramer kontra Kramer című alkotásért,
amely egy válás történetét dolgozta fel, másodszor pedig a Sophie választásáért,
amelyben egy világháborút túlélt lengyel nőt játszott.
Most bemutatott filmjében, Az ördög Pradát viselben egy divatmagazin
zsarnokian rámenős főszerkesztőnőjét, a divatvilág egyik bennfentesét alakítja –
a film alapjául szolgáló regény főhősét egyébként az író bevallottan az amerikai
Vogue hírhedt vezetőjéről, Anna Wintourról formázta. Meryl Streep elmondása
szerint büszke rá, hogy a való életben homlokegyenest más egyéniség, mint a
filmbeli karakter: a „penge” kinézetű, karrierjéért végtelen magánnyal fizető
főnökaszszonnyal ellentétben Streep felvállaltan családcentrikus és szakmájával
szemben alázatos ember hírében áll. „Valamennyire érdekel persze a dizájn vagy
az emberek megjelenése, de fütyülök a divatos trendekre. Nagyon elítélem azt,
amit a média és Hollywood a fiatal lányokkal csinál – nyilatkozta Párizsban a
filmbemutatót követően az ötvenhét éves színésznő. – A legtöbb divatmagazin
olvasásakor az emberek nagyon rosszul érzik magukat a bőrükben: túl kövérnek és
túl öregnek látják magukat.”
A művésznő egész pályafutása során a média által kreált, természetellenes és
sematikus nőideálok lerombolásáért küzdött: a shakespeare-i hősnőktől a vadvízi
akcióhősig a legkülönfélébb szerepeket felvállalva, kimagasló hitelességgel,
humorral és érzékenységgel formált meg számtalan nőalakot. Azt követően, hogy a
Jól áll neki a halál című, 1992-ben készült vígjátékban vérbeli komikaként egy
kevéssé hamvas színésznőt alakított, azt mondta: „Revansot kívánok venni a
szépségiparon, amely főként a fiatal nők elé állít elérhetetlen ideálokat. A
reklámok sugallta tökéletes szépségről kiderül, hogy elérhetetlen álom. Sok nő
azért keres menedéket a plasztikai sebészetnél, mert meg van győződve arról,
hogy az önbecsülés, az érték, a társadalmi helyzet egyedüli fokmérője a külső.”
A színésznő nem csupán azért rí ki a hollywoodi sztárvilágból, mert soha nem
járt plasztikai sebésznél, hanem legfőképp azért, mert huszonéves kora óta
zavartalan házasságban él férjével, a szobrász Don Gummerrel. Négy gyermekük
született, a legfiatalabb tizenöt, a legidősebb huszonhét éves. „Nemcsak
támogatom őket, hanem végtelenül büszke is vagyok rájuk, a családom tett engem
jobb emberré” – állítja Mery Streep, akit a minőség megszállottjaként
emlegetnek, mivel mind munkájában, mind családjában világéletében személyisége
legjavát igyekezett kihozni magából. Nem szívtipró vamp, nem szexszimbólum,
„csak” kimagaslóan tehetséges művész és otthonszerető nő, aki soha nem a
külsejével akart kitűnni, hanem a tudásával. Ilyen-formán hitelesen küzd a
férfiak és nők egyenrangú megbecsüléséért a szakmában. „Hollywood a férfiak
világa: pontosabban a férfi businessmanek világa. Itt ma már minden a
pozícionálásról, a terjesztésről, az eladásról szól, nem pedig a művészi
alkotásról” – mondja, s nem rejti véka alá az Oscar-díj-átadásokkal kapcsolatos
véleményét sem: „A sztárok felvonultatása a vörös szőnyegen olyan, mint a
királyi pincsik seregszemléje. Utálom ezt, de nem tudom elkerülni. Az ideális
az, amit Jack Nicholson tesz: ő mindig a hátsó kijáraton jön be.”
2006. 10. 06. (X/40)
