hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A reálpolitika csapdái

2018. 11. 08.
Mi is az a reálpolitika? Czuczor Gergely szótára ezt írja: „A pillanatnyi erőviszonyokkal számoló, hozzájuk alkalmazkodó, az adott lehetőségekkel élő, nagyobb kockázatot nem vállaló, s ezért olykor többé-kevésbé megalkuvó (kül)politika.” Ez a mű a tizenkilencedik század közepén jelent meg, és azóta sem értünk mást a reálpolitika fogalmán.

 A török elnök látogatása kapcsán jutott ez eszembe. Valóban, még a kevésbé baráti országokkal is kell a jó kapcsolatokra legalább törekedni. Az évtizedek óta NATO-tag Törökország meg a szövetségesünk, mivel mi is beleléptünk ugyanebbe a szövetségbe, és benne is vagyunk. A törökök gazdaságilag is erősek, a menekültkérdésben is kulcshelyzetben vannak. Erdogan elnök budapesti megjelenésében nincs tehát semmi különös. A török nagyvezír nemrég például Angela Merkellel fogott kezet Berlinben. Ez a lehetőség Orbán Viktornak is jár. Ez idáig rendben is lenne. Tényleg.

Azért mégis sokan megkönnyebbültünk, amikor Erdogan elhagyta az országot és nem maradt itt hosszabb időre. Ez az érzés nem egy paranoiából fakadó kényszerképzet. Van reális alapja. A Hetek sokszor foglakozott a témával. Most csak egy idei szöveget emelnék ki:

„Adolf Hitler lelke éledt újjá Izrael némely vezetőjében” – hangoztatta Erdogan. A török államfő külön is ostorozta az izraeli parlament által elfogadott nemzetállamtörvényt, amely a zsidó nép nemzeti otthonaként határozza meg Izraelt és az arab nyelvnek a hivatalos helyett különleges státust ad. E törvény Erdogan szerint „minden kétséget kizáróan annak a bizonyítéka, hogy Izrael a legcionistább, legfasisztább és legrasszistább állam a világon”. Mint mondta, a jelek szerint Izrael „terrorállam” nem elégszik meg ennyivel, hanem „vérbe és keserűségbe fojtja” az egész közel-keleti régiót, majd a világot” – a Szombat tudósítása szerint.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!