hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Diktatúra, zsarnokság?

2018. 10. 18.
Diktatúrát kiáltva rohan az utcára Gyurcsány Ferenc, és árulja a dékás street food­ot: a forradalmi liberálbolsevizmust. Heller Ágnes a The New York Times-ban arról értekezik, hogy bár Orbán harmadszor is választást nyert, ténylegesen mégis zsarnok. Kim Lane Scheppele a 168 órában úgy vélekedik, hogy „vannak látszatválasztások, amelyeket persze ellenzéki párt nem nyerhet meg, de a felszín alatt ez egy diktatúra”. Régebben is mondogatták ugyanezt, de most a Sargentini-jelentés elfogadását harci kürt hangjaként érzékelték, és támadásba lendültek.

Igazuk lenne? A hangjuk biztos, hogy nagy. Az is igaz, hogy az ellenzék mondhat értelmes dolgokat is, akár igazuk is lehet. Az, hogy Gyurcsány Ferenc valakinek nem szimpatikus, még nem elég ok arra, hogy hazugnak mondjuk. Másrészt a diktatúra szó puszta ismételgetése is hatással van a hallgatókra, ezért érdemes megvizsgálni a valóságtartalmát is. Tényleg zsarnokságban élnénk?

Csak egy-két személyes tapasztalatot osztanék meg ezzel kapcsolatban. Még a választások előtt nagyon gyakran találkoztam hatalmas plakátokkal, amelyek gengszter rablóbandának ábrázolták a kormányzatot és maffiavezérnek a kormányfőt. Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ilyen egy tényleges diktatúrában nem fordulhatna elő. A választások napjára is élénken emlékszem. Amikor elmentem szavazni, az iskola előtt, ahol szavaznom kellett,  csak egy ellenzéki párt plakátja volt ott jogellenesen.

A szavazófülke függönyét behúztam, kiterítettem a hatalmas lepedőnyi lapokat. Rengeteg párt és mozgalom közül választhattam. Bármelyik mellé rajzolhattam ikszet. A helyszínen senki sem súgott, senki nem ellenőrzött. Arra is emlékszem, amikor kezdtek megjelenni a magas részvételi adatok, az egész ellenzék izgatott lett, és már előre látta a győzelmet. Volt újságíró, aki kis híján pezsgőt is bontott. Teljesen biztos, ha győztek volna, akkor Scheppele prof az igazi demokrácia diadaláról nyilatkozna, nem a „látszatválasztásokról”. Hellernek esze ágában nem lenne zsarnokozni az új miniszterelnököt. Talán csak Gyurcsány Ferenc szomorkodna, mert nem ő lett a prime minister, hanem a Karácsony.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!