Abszurd eljárás keretein belül fogadta el az Európai Parlament Strasbourgban a múlt héten a Sargentini-jelentést. Ha egy ilyen szavazás, amely végül szentesítette az indítványt, a magyar Országgyűlésben történik, biztos, hogy bekerül a Sargentini-jelentésbe mint a demokratikus rendszer működését veszélyeztető esemény.
Nincs értelme azonban azon vitatkozni, hogy most így érvényes-e a Magyarországot elítélő határozat, amely alapján elindítják a 7. cikkely szerinti eljárást vagy nem. A szavazás nem arról szólt, hogy igazak-e a Sargentini-jelentés állításai, s ha igen, milyen mértékben, olyan kérdéseket vizsgált-e amelyek uniós hatáskört érintenek vagy sem, illetve a feltárt szabálytalanságok rendszerszintűek-e vagy sem. Így az sem kérdés, hogy igaza van-e az Orbán-kormánynak, amikor a tartózkodó szavazatok figyelembe (nem) vételével kapcsolatos panaszát megfogalmazza. (A magyar kormány azzal érvel, hogy az uniós alapszerződés szövege arról szól, hogy a leadott szavazatok kétharmadával lehet elfogadni a jelentést (leadott szavazatnak számít a tartózkodás is). E szabály idézett mondatának minden egyes szava egyetlen jelentéssel bír ebben a szövegben, így további értelmezésre nem szorul. Alsóbbrendű jogszabályokban, a konkrét esetben az Európai Parlament eljárásrendjében akkor lehet további értelmezéssel szabályozni, ha nem pontos minden tekintetben a felsőbb szabályozás, vagy előírja a részletszabályozást. Ez a kérdés csak annyiban érdekes, hogy kíváncsian várhatjuk, mennyiben fog politikai döntést hozni az Európai Unió Bírósága, amely az elmúlt években már több ilyen indíttatású döntést is hozott. Hanem valójában azt mutatta meg ez az eljárás, hogy hol húzódnak és milyen mélyek a már eddig is érzékelt törésvonalak.
Az is érdekes tanulság, hogy ha a mai világban a hatalmon lévők ki akarnak csinálni valakit, akkor meg is találják a módját és lehetőségét az eljárás elindításának. Brüsszelben, Strasbourgban, Berlinben, Párizsban: Európában is. Ha a jelenlegi kormány egy hasonló összefoglalót készítene a CEU-ról vagy bármi más, a magyar közéletben jelenleg érzékeny témában, amelyben az állítások korrektsége és tényszerűsége ilyen szinten állna, mint a Sargentini-jelentésben, és ezt megbélyegzésre próbálná felhasználni, akkor a Kossuth teret megtöltő (?) tiltakozást szerveznének azok, akik ma önkívületben ünneplik a holland képviselőnőt. Vagyis amit Orbántól nem fogadnának el, ellene hozott lépésként ünneplik. Igaza lenne a miniszterelnöknek, amikor azt mondja: a jelentés megfogalmazói és elfogadói jobban gyűlölik őt, mint ahogy szeretik Európát vagy éppen Magyarországot? Valóban az Orbán-gyűlölet mozgatta az EP-t ebben a kérdésben?
2018. 09.21. (XXII /38)
