Stratégiai érdekeknél jóval több is összeköt minket. A közös, zsidó-keresztény kultúrkörhöz való tartozás, az Izraelben élő nagy lélekszámú magyar ajkú közösség és a hazai zsidóság hídszerepe, a zsidó közösség elévülhetetlen hozzájárulása a magyar kultúrához, a mindkét nemzetet sújtó diaszpóralétből eredő sorsközösség, a megmaradást célzó nemzetpolitika központi jelentősége mind a közös nevezőt erősítik. Összeköt a Budapesten született Herzl Tivadarnak, a modern zsidó állam megálmodójának, a politikai cionizmus atyjának emléke is, aki miatt a modern Izrael államát részben akár egyfajta Budapestről eredő projektnek is nevezhetjük. Voltaképpen hazánk és Izrael potenciális természetes szövetségesek.
Mint keresztény és magyar, örömmel látom a két ország közeledését. Reménykedem, hogy egyre több magyar patrióta felfogja ennek jelentőségét. Izrael modern államának példája ugyanis ékesen bizonyítja a patriotizmus életképességét. Az a tény, hogy a csaknem kétezer éves diaszpóraléttel járó hányattatások és különösen a náci népirtás borzalmai után az ezernyi sebből vérző zsidó nép virágzó államot tudott létrehozni terrortól és háborúktól tépve, ellenséges környezetben, és az intenzív nemzetközi nyomással is dacolva folyamatosan képes azt fenntartani, sőt fejlődni, ez minden népnek példát, bátorítást jelent.
Az, hogy a Közel-Keletet jellemző vérzivataros viszonyok között Izrael állama, mint a térség törpe kisebbsége, de (!) egyetlen demokráciája, egy hatalommegosztáson, politikai váltógazdálkodáson, vélemény- és sajtószabadságon nyugvó, dinamikus, élhető társadalmat tud működtetni, annak a zsidó-keresztény szabadságeszménynek az erejét is mutatja, ami Európát és Amerikát is naggyá tette.
2018. 07.13. (XXII/28)
