hetilap

Nehezen írható le ugyanis polgári szókészlettel az a vakság, ami Európa vezetőinek és politikai „elitjének” döntő részét jellemzi. Az, ahogy nem veszik vagy direkt nem akarják észrevenni, hogy 2015 óta az iszlám népvándorlás burkában tudatos gerillaháború zajlik Európa ellen. Hogy szinte már nem telik el úgy egy hét, hogy ne történne terrortámadás valamelyik európai városban. Hogy a kontinensünkre érkező migráns tömegek – beleértve a már itt született generációkat is – megvetik, alacsonyabb rendűnek tartják a zsidó-keresztény értékeket hordozó, befogadó európai civilizációt, kultúrát, hangadóik nyíltan hirdetik saját vallási és kulturális felsőbbrendűségüket és terveiket Európa arculatának ennek megfelelő átszabására. Ráadásul emellett Európa és nemzetei elveszésének veszélyét tovább mélyíti az a kulturális háború, amit a globalizmus nyugati erőközpontjai maguk is folytatnak civilizációnk ellen a hagyományos közösségek (család, nemzet) és identitások (nemzeti, vallási, kulturális, nemi) szétzúzására irányuló doktrína, a „nyitott társadalmak – progresszív értékek” jegyé­ben. Ezt minálunk ma Soros György neve személyesíti meg, de ennek a játszmának nála jóval több és hatalmasabb stratégája van. Jól szolgálja terveiket az Európát sújtó népvándorlás, hiszen az általa kiváltott társadalmi sokk talaján az emberek biztonsági igényét meglovagolva „magasabb rendű” védelmet, koordiációt ígérve hihetőbben lehet eladni a nemzetek fölötti (ellenőrizhetetlen) kormányzás régóta dédelgetett eszméjét.

A magyar nép ebben a kettős présben tett hitet amellett, hogy meg kíván maradni magyarnak a Szent István király alapította ezeréves, szuverén országában, fenn kívánja tartani a jogát a saját társadalmi viszonyainak meghatározására. Meg kívánja őrizni a kereszténység által formált kultúráját, tradícióit még akkor is, ha sokan maguk már nem vallásosak. Meg akarja őrizni a hagyományos házasság és család értékét, még akkor is, ha sokan hátat fordítottak neki, vagy nem adatott meg nekik, hogy élvezzék annak áldásait. Pista bá’-nak még nem ment el az esze „Piripócson”: ha netán megtépte volt is a balsors, ellenkező nemet, asszonyt ölel, keresztet vet a templom előtt (még ha már nem is jár oda be), lelkesedik Petőfiért, kitűzi a magyar zászlót a nemzeti ünnepeken, és könny szökik szemeibe, amikor felcsendül: „Isten, áldd meg a magyart!” Az egyik balliberális hírportál nem is átallott a falvak népére rontani csalódottságában: „Szegénység és falvak: innen jön a Fidesz-kétharmad” – írta elmarasztalóan. Ezzel szemben én azt üzenem a fővárosból: Isten áldja meg a falvak népét, a vidéki Magyarországot és – teszem hozzá – a külhoni magyar szavazókat is józanságukért és nagyszerű helytállásukért ezen a sorsdöntő választáson!

Ez a választás ugyanis valóban sorsdöntő volt. Visszafordíthatatlanul elronthattuk volna, ha nem tudunk a ránk nehezedő nemzeti sorskérdésekben (Budapestről vagy Brüsszelből kormányzott ország, zsidó-keresztény kultúrájú, a hagyományos értékeken nyugvó vagy értékvesztett, multikulturális, nihilista társadalom) a hétköznapi sérelmeink fölé emelkedni. Konzervatív, keresztény szavazóként, én magam is szembesülök az egészségügy lepukkant állapotával, aggodalommal látom a hosszú várólistákat, méltatlan körülményeket, és fájlalom azokat a forintmilliárdokat, amelyeket ennél kevésbé fontos helyekre pumpálnak. Mint több gyermek édesapja, én is szembesülök azzal, hogy milyen emberfeletti küzdelem egy szorgalmas fiatalnak is méltó megélhetéshez jutni itthon, ha nem pártvonalon, illetve sógorsági-komasági alapon kilincsel munkahely, megbízások után. Engem is sokkolnak az urizálás, a mutyik, a korrupt jelenségek (még akkor is, ha láthattuk, hogy ezek minden kormányzással együtt jártak). Gondolom és tapasztalom is, hogy a konzervatív szavazók közül is nagyon sokan így vannak ezzel, különösen vidéken, ahol mindez már csak a testközelség miatt sem marad rejtve. És ez teszi különösen értékessé a mostani nemzeti összefogást: nem igaz ugyanis, hogy „az ország nagy részét nem érdeklik a tények”, hogy nem látják mindezt (miként a már említett balliberális hírportál kárhoztatja a nép „érzéketlenségét” a visszásságokat illetően). Ehelyett a valóság az, hogy a szavazók tömegei dicséretesen tudtak disztingválni, elvonatkoztatni a személyes és hétköznapi sérelmektől, uralkodni érzelmeiken, mert ráéreztek: itt most több forgott kockán. Először ugyanis meg kell őrizni a hazát ahhoz, hogy utána küzdeni lehessen a honi visszásságok ellen. Haza kell ahhoz, hogy legyen min jobbítani! És ez a bölcs hozzáállás reménységet ad rá, hogy népünk nem fog összeroppanni a ránk nehezedő európai küzdelemben, sőt történelmünk legszebb fejezeteit felidézve ösztönző példát ad Európa többi népének is, és betölti a Teremtő által rendelt nemes történelmi küldetését. 

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek