Bibliai alapigazság, hogy az emberiség népekre, nemzetekre tagozódása Isten akaratából ment végbe, és ezek fennmaradását, kiteljesedését szolgáló önálló államaik megszervezése is ezt a felsőbb akaratot tükrözi (erről részletesen olvashatnak a Hetek 16–17. oldalán). Szent István király az egységes, önálló királyság megszervezésével tehát a magyar nép fennmaradását célzó isteni akaratot valósította meg.
Az ezeréves magyar államiság ténye – a Teremtő kegyelme, védelme mellett – egyértelműen visszaigazolja Szent István király elévülhetetlen államszervezői művét, és emeli őt nemzeti történelmünk legnagyobbjai közé. Bölcs előrelátás volt abban, ahogyan István – apja, Géza fejedelem nyomdokain járva – ráérzett az „idők szavára”. Arra, hogy népünknek új életformára és kultúrára kell áttérnie, és állami védőkeretek közé kell szerveződnie ahhoz, hogy ne tűnjön el, mint előtte már megannyi nomád és barbár törzs. És mindezt úgy valósítsa meg a Nyugat és a Kelet: a Német-római Császárság és a Bizánci Császárság fojtogató ölelésében, hogy abból egy – a népünk hosszú távú fennmaradását garantáló – önálló, szuverén állam szülessen meg.
Politikai zsenialitásra vall, ahogyan ezt a kor viszonyai közepette kisakkozta: a római pápától kért királyi koronát, amivel kivédte, hogy függésbe kerüljön a német-római császártól, és bebocsátást nyert a „keresztény királyságok” klubjába. Ugyanakkor egyházszervezői jogkörre, a nevezetes „apostoli királyi” rangra is szert tett, ami meg a pápától való viszonylagos függetlenséget biztosította. Jellemző, hogy az egyházszervezői munkája során alapított egyházmegyék közül kettő: az esztergomi és a kalocsai, érseki rangot kapott, ami biztosította, hogy a magyar püspökségeket ne külföldi (például német) érsek irányítsa. A magyar egyházszervezet így nem idegen testként, hanem az önálló és független Magyar Királyság keretében, valójában annak részeként került kiépítésre.
2017. 08.18. (XXI/33)
