hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyílt levél Tamás Gáspár Miklósnak

2017. 01. 12.
Kedves Gazsi,

kapcsolatunk (eddig) egyoldalú, mivel Te nem emlékezhetsz rám, de én gyerekkorom óta ismerlek Téged. Amikor a Szabad Európán említették a neved a nyolcvanas években, akkor a nagyapám büszkén mutatta az osztályképet, amin rajta voltál, annak a kolozsvári általános iskolának volt az igazgatója, ahova gyerekkorodban jártál. Később, a kilencvenes évek elején sokszor Rád szavaztam a pártban, amelyet Te kicsit hamarabb hagytál ott. Bírtam, amikor Te voltál az Országos Tanács elnöke, meg bírtam a zakóidat is, amiket akkor hordtál. Szóval van itt egy fél ismeretség.

Majdnem mindig megnézem, ha nyilatkozol, mert nagyon tetszik, ahogy évtizedek óta remekül és szellemesen használod éles elmédet, na meg persze külön szórakoztat, amikor megleped valami meghökkentő kijelentéssel a műsorvezetőt. A minap láttam Veled egy interjút az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol xenofóbnak nevezted a magyar lakosság nagy részét, és ennek kapcsán írnék egy-két gondo­latot, megfontolásra.

Azt állítod, hogy aki nem szeretne muszlim bevándorlókat az országban, az xenofób. Én azt gondolom, hogy ebben nincs igazad. Mondanék neked egy olyan példát, amelyben szerintem egyet-értünk, és egyikünk sem xenofób.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!