hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Keleti kudarc

2013. 07. 18.
Tisztázni kellene végre egy hovatovább – legalábbis a médiában – gyakori félreértést az Európai Parlamentben elfogadott Tavares-jelentés ajánlásaival kapcsolatban. Az újságírók és a műsorvezetők ugyanis előszeretettel kevernek össze, illetve azonosítanak egymással két, valójában különböző bizottság felállítására tett javaslatot.

Az EP szándéka szerint tehát először is létrejönne egy háromtagú testület, az úgynevezett Trojka, amelyben helyet kapna az Európai Tanács és az Európai Unió Bizottságának egy-egy delegáltja, valamint maga Rui Tavares, a jelentéstevő. Ez a hármas kifejezetten a magyar kormány jogállamot korlátozó tevékenységének vizsgálatára, a jogrendszerben végrehajtott változtatások figyelemmel kísérésére kap felhatalmazást, ám önálló szankcionálási hatáskör nélkül. Ezért sántít Orbán Viktor vádja, miszerint az EP-nek nincs az alapszerződésben rögzített lehetősége új intézmények alapítására, vagyis itt súlyos justizmord van készülőben. Ez egyszerűen nem igaz. Mert a Trojka nem intézmény, csupán ellenőrzést végző, mondhatni: ad hoc grémium, amelynek felállításához nincs szükség az alapszerződés „engedélyére”.

A másik szóban forgó alakulat volna a Koppenhágai Bizottság, amely már nem kifejezetten a magyar viszonyokat venné górcső alá, hanem valamennyi tagállam jogrendjét, és kiszűrné azokat az alapszerződéssel összeegyeztethetetlen törvényeket, amelyeket a csatlakozásuk előtt még vállalt koppenhágai kritériumok ellenében hoztak az egyes országok. Ez utóbbi testület statútumai egyelőre bizonytalanok; de feltehető, hogy amennyiben jogérvényesítő határozathozatalra akarnák feljogosítani, ahhoz csakugyan módosításra szorulna a Lisszaboni Szerződés.

A magyar kormány emberei azonban tudatosan csúsztatják egybe a két, egymástól független tervezetet. Orbánéknak mégis el kell dönteniük, miként viszonyulnak az egyik vagy a másik bizottsághoz; mindenesetre a Trojkával folytatandó együttműködés alól majd nem bújhatnak ki csupán arra hivatkozva, hogy jogtalanul végzi a feladatát. Helyesebben: megtehetik, de azzal a legkevésbé sem akadályozzák a munkájában, ám lemondanak arról a lehetőségről, hogy előadják a maguk érveit. A bojkott ezért csak haszontalan, sőt, káros lehet, és a magyar kormány még a jelenleginél is rosszabb bizonyítványt állítana ki saját magáról Európában. Persze, a legújabb Brüsszel-ellenes hecckampány ismeretében elképzelhető, hogy ezzel a miniszterelnök már nem törődik, olyan mélyen és lelkesülten éli át a politikai háború mámorát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!